Sok háztáji kertben megérett a vöröshagyma. Amit legfőképpen az jelez, hogy a hagymafejen sárga levelek jelennek meg, és a levélnyél is megdől. A legtöbb háziasszony ilyenkor dönt úgy, hogy kitakarítja az ágyást, nehogy a soron következő esőzés nyomán a hagymatő úgymond újra gyökrösödjön.
- Mi a teendő a felszedett hagymával? – kérdeztük Barkaszi Ferenc okleveles agrármérnöktől, falugazdásztól. – A legnagyobb fejtörést sokak számára az okozza, hogy hol vágják el a gumók szárát.
- Felszedéskor nem kell eltávolítani a hagyma szárát, mivel onnan, a zöld részből folyamatosan visszaáramlik a hagymafejbe a rengeteg tápanyag, vitamin és számos olyan mikroelem, amelyik a gumók eltarthatóságát hivatottak elősegíteni. Tehát ha azt látjuk, hogy a hagyma szára a nyaki résznél megdőlt, és így a gumó növekedése befejeződött, szedjük fel a hagymát és hűvös, szellős helyen tároljuk, hogy annak érése a normál módon befejeződjön.
- Tehát ne a napon szárítsuk a gumókat?
- Semmiképpen, mivel ily módon nem tud végbe menni a fentiekben leírt érési folyamat. Ha ez néhány hét alatt sikeresen lezajlik, akkor távolítsuk el – immáron tőből – a hagyma szárát. Nagy- és dédszüleink korában a vöröshagyma tárolási helyéül a padlástér szolgált. Ez erre továbbra is alkalmas.
Kovács Elemér
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke