Kárpátalján a szántóföldi növénytermesztők kegyelmi állapotként élik meg a mostani őszi időjárást. A többnyire száraz, enyhe idő kedvezett a betakarítási munkáknak. A szója, a kukorica és a szemes növények vízleadása is jól alakult, így sok gazda a frissen betakarított terményt már a kombájn alól értékesítette.
- A hozamok között azonban akár jelentős különbségek is előfordulnak. A hűvös, csapadékos tavasz miatt vontatottan kelt a napraforgó és a kukorica, ezért több gazda úgy döntött, újraveti a táblákat – emlékszik vissza a szezon kezdetére Illés András beregardói gazdálkodó. – Mint utólag kiderült, érdemes volt a plusz munkát elvégezni, hiszen a május második felében földbe került magból sokkal több termés lett, mint a korábban elvetett, gyengén kelt állományból – mondja a szakember.
Összességében 6–7 tonnás hektáronkénti hozamokkal lehet számolni, ám a táblák között jelentős eltérések vannak. Van, ahol meg kell elégedni 3–4 tonnával hektáronként, máshol viszont ennek a dupláját is betakarítják. A nagybani felvásárlók jelenleg 6–7 hrivnyát adnak a termény kilogrammjáért, és a minőséget, valamint a nedvességtartalmat is szigorúan figyelik.
- Szeptemberben még magasabbak voltak az árak, de időközben az ukrajnai piac is igazodott az európaihoz. A termelők abban bíznak, hogy a kereslet erősödik, hiszen a gabona iránt most hiány mutatkozik. „Minden év más tapasztalatot hoz” – mondja beszélgetőpartnerem, hozzátéve: nem is kell a 2022-es nyarat felidézni, amikor az évszázados aszály szinte mindent elvett a gazdáktól.
- Sok gazda azt vallja, hogy azért ragaszkodik a napraforgóhoz, mivel ebben a növényben mostanáig nem csalódott.
- Akadt olyan termelő, akinek például tavaly sem sikerült jó eredményt elérnie, mert nem megfelelő minőségű vetőmagot tudott beszerezni. Viszont tényként kell elkönyvelni, hogy a napraforgótáblák idén jobban viselték az augusztusi, több héten át tartó szárazságot, mint például a kukorica. Utóbbinál a forróságban sok helyen elégtek a bibeszálak, így nem fejlődtek ki teljes értékű csövek.
A napraforgó betakarítása október végén fejeződhetett be, a minőségtől függően kilogrammonként 17–19 hrivnyát adtak érte a felvásárlók, akik előzőleg bevizsgálták a termény tisztaságát, gyomokkal való fertőzöttségét is. Sok helyen a parlagfű és más gyomok is gondot okoztak, ami minőségi problémákhoz vezetett. A napraforgó értékesítésével sem lehetett sokáig várni, mert a szárítása és tárolása költségesebb, mint a kukoricáé.
Összességében elmondható, hogy idén csaknem minden gazda zárja sikerrel az évet – még ha a napraforgó, a szója és a kukorica hozamai vegyes képet is mutatnak. Ezért is álltak sokan pozitívan az őszi vetésekhez.
A szakemberek állítása szerint az utóbbi kisebb esőzések hatására a talajok állapota kissé javult, ami további ösztönző lehet, ám a háborús környezet számos akadályt gördít a gazdák elé. Az egyik legnagyobb gond a munkaerőhiány: a betakarítás, valamint a vetés előkészítéséhez és magához a vetés folyamatos biztosításához legalább két-három traktorosra lenne szükség, de az ilyen képzett munkaerő egyre kevesebb.
Az elmúlt három évben a költségek ugrásszerűen megnőttek, így minden gazda kénytelen alaposan megfontolni, hogy mire költ. Sokan közülük visszafogják a műtrágya mennyiségét is – hektáronként legalább három és fél mázsa ajánlott lenne, de sokan ennek csak a felét, vagy még kevesebbet juttatnak ki.
„Tisztában vagyunk vele, hogy ennek hosszú távon meglesz a következménye, de most egyszerűen nem telik többre” – vallja be egyikük.
A tapasztalatok szerint a decemberi időjárás általában enyhe, így az őszi vetések szépen kikelnek, megerősödnek, és tavaszra ígéretes állomány alakulhat ki. A gazdák abban bíznak, hogy a mostani kedvező időjárás és a gondos munka meghozza a gyümölcsét – mert ahogy mondják: „a föld soha nem hazudik.”
Eszenyi Gábor
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.