Felejtsétek el a hagyományos négy évszakot! Mostanra voltaképpen megmarad nekünk a hosszú forró nyár, az utána következő késő nyári ősz meg a leginkább a tavaszt idéző tél, figyelmeztetnek egyre hangosabban azok, akik a klímaváltozás egyre inkább látható jelei kapcsán gyakran nagyon pesszimista jövőt vizionálnak. Most éppen – január első hetében – a kora tavaszt éljük át, annak minden szépségével és veszélyével. A szépséget, a melengető napfényt, a gyep élénk zöldjét, a vidám madárhangot mindenki érzékeli, ám a veszélyt kevesebben.
– Pedig a korai kitavaszodásnak számos hátulütője van – magyarázza Bodnár István Nagybaktán élő kertészmérnök, a Kárpát-medencében őshonos gyümölcsfák szorgos gyűjtője és szaporítója. – Ha január végén néhány napon át csupán plusz négy-öt fokig emelkedik a hőmérő higanyszála, nagy valószínűséggel megszűnik a kajszifák mélynyugalmi állapota és fokozatosan elindul a nedvkeringés. Ami ennél a délszaki növénynél természetes is, ám az már korántsem törvényszerű, hogy április elején rendre beköszöntsenek a kemény fagyok. Tavaly településünkön április 6-án és 7-én a hajnali órákban mínusz 5-8 fokot mértünk. Ilyen hidegben a kajszifán egy virágrügy sem marad épen. Jelentős mértékben károsodott a többi gyümölcsfa is, közülük leginkább az őszibarack, a korai szilva és cseresznye fajták. Meglátásom szerint leginkább nem is a klímaváltozás, hanem a vele együtt jelentkező szélsőségek a veszélyesek. Negyedszázaddal ezelőtt még úgy számoltuk, hogy minden második-harmadik évben elfogadható mennyiségű kajszit szüretelünk, most pedig már ott tartunk, hogy örülünk annak, ha minden tizedik évben tudunk baracklekvárt készíteni.
– Az új esztendőben milyenek a kilátások?
– Melegrekordok dőltek meg az elmúlt októberben és novemberben, így nem csoda, ha a feketeribizke, a josta rügyei erősen megduzzadtak, a somnál is vége a téli álomnak, a mogyoró pedig már virágzik. Egyelőre nincs komolyabb veszély, mert az imént felsorolt gyümölcsfák a szívós túlélők csoportjába tartoznak.
– De mit tehetünk a többi gyümölcsfa érdekében? Máskor a szakemberek azt ajánlották, hogy hordjunk sok havat a fák csurgója alá, amely a nedvkeringést lelassítva késleltetni tudja a virágzást is.
– Hó egyelőre nincs, s ha lesz is, az márciusra elolvad. Ám van egy másik, az ősöktől megörökölt hatékony módszer, mégpedig a fatörzs, illetve a belőle kinövő vastag ágak lemeszelése. Ez több menetben történjen, természetesen fagymentes időben. A mészbevonat ugyanis visszaveri a napsugarakat, így a fa akár öt-nyolc nappal is később ébred a szokásosnál. Ha szerencsénk van, ennyi idő elegendő lesz ahhoz, hogy virágzó gyümölcsfáink sikeresen átvészeljék a néhány napon át tartó tavaszi fagyokat. Házi kertekben 8-10 gyümölcsfa lemeszelése nem okozhat gondot.
Kovács Elemér
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke