Hét-nyolc esztendővel ezelőtt kiáltották ki az év slágernövényének a csemegekukoricát, amely úgy tűnik, továbbra is tartja ezt az előkelő pozícióját. Jellemző módon a vásárlók a csövek nyár elején történő megjelenésétől kezdődően mindvégig keresik egészen a szezont lezáró október hónap közepéig.
- Egészében véve minént alakult a mostani idény? – először ezt a kérdést tettem fel Pallagi István derceni gazdának.
- Alapjában véve mind a termésmennyiséggel, mind az árak alakulásával elégedettek lehetünk – hangzik a válasz. – A legkorábbi csemegekukorica minden egyes csövét a nagybani piacon 22-25 hrivnyáért sikerült értékesíteni. Tegyük hozzá, hogy próbálkoztunk egy kisebb táblán nagyon korai, március közepén történő vetéssel, ám az a keléskor beköszöntő hideg éjszakák miatt nem volt sikeres. A csíranövény egyszerűen megfázott.
- Úgy tudom, a csemegekukoricánál többféle termesztéstechnológiát alkalmaznak. Önöknél melyik vált be?
- Vannak termelők, akik a fóliaházban nevelik ezt a kultúrát, továbbá akadnak szép számban olyanok is, akik a hajtatóközegben palántát nevelnek, majd azt ültetik ki a szabadföldbe. Ám a legtöbben a magvakat a szántón helyre vetik és azt fóliázzák le. A május végén és a később történő vetések alkalmával a fólia már el is marad.
- Előnyök és hátrányok…
- Ha van egy jól megépített fóliaházunk, abban tavasszal sokkal érdemesebb hónapos retket termeszteni, mint csemegekukoricát. Mivel az előbbi kultúra kétszer annyi jövedelmet biztosít. A sejttálcákon fóliaházban nevelt, majd a megfelelő időpontban a szabadföldbe kiültetésre kerülő palántás kukorica betakarítása két héttel korábban kezdődhet, mint a helyrevetetté, és általában jó pénzt fizetnek érte. Ám a kiültetés rengeteg élőmunkát igényel, ami a jelenlegi helyzetben nem mindig áll rendelkezésre. Így mi legfőképpen a helyrevetéses, fóliával takarásos módszert alkalmazzuk. Egyébként azt is megfigyeltük, hogy nem mindig zökkenőmentes a nagyon korán letörésre kerülő csövek értékesítése, különösen akkor nem, ha azt a viszonteladónak adjuk el. Gondoljunk bele, ha mi 25 hrivnyát szeretnénk kapni portékánk darabjáért, akkor a viszonteladó és a kereskedő hasznát hozzátéve azért milyen magas árat kénytelen a fogyasztó fizetni! Ezért azt vallom, hogy legyünk elégedettek, ha 20 hrivnyás árban tudjuk realizálni a portékánkat. Családunk abban a szerencsés helyzetben van, hogy a beregszászi piacon mi magunk kínáljuk megvételre, ezzel kiiktatva más kereskedelmi láncszemeket. Mivel nagyjából tudjuk ennek a piacnak a felvevőképességét, az éppen betakarításra kerülő táblák méreteit igyekszünk ehhez igazítani.
- Csak az értékesítési ártól függ a jövedelmezőség?
- Természetesen ez is a dolog fontos része, ám a meghatározó mégiscsak az, hogy az adott területről hány eladásra alkalmas csövet sikerül letörni. Egy hektáron átlagosan 55 ezer szem magot vetünk, s az már jó eredménynek számít, ha rajta 35-40 ezer piacképes cső megterem. A bevétel szempontjából az is nagyon fontos, hogy a szántás, a talajelőkészítés, a vetés, a növényvédelem a saját technikával történjen, hisz így is rengeteg a kiadás. Gondoljunk csak a drága vetőmagra, üzemanyagra, az alkatrészek folyamatos cseréjére, vagy a napszámosok fizetésére. Ám idén nem panaszkodhatunk, mivel egész évben jó áron kelt a csemegekukorica, átlagosan 20 százalékkal drágábban, mint tavaly.
- Ezt mivel magyarázza?
- A belső-Ukrajnában – helyenként több száz hektáron – termesztett csemegekukorica számunkra komoly konkurenciát jelent, mivel a Kárpátalján betakarított mennyiség jelentős része kerül a hágón túlra. De csak akkor, ha az ottani gazdák és agrárvállalatok azt saját magunk nem termesztik meg. Idén valószínűleg jóval kevesebben vállalták fel a termesztéssel, értékesítéssel járó kockázatot, így a vidékünkről indított szállítmányok zöld utat kaptak.
- Meddig tart az idei szezon?
- Aki mer, az nyer. Falubelijeim közül többen bevállalták a késői vetést, természetesen megszervezve a parcellák öntözését is. Így az utolsó csövek előreláthatólag október közepén kerülnek betakarításra.
Kovács Elemér
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.