A régi falusi életben a télre való felkészülésnek megvolt a maga rendje és ideje. A szorgos kezek ősszel nemcsak a kerti munkákat fejezték be, hanem a tél vitaminforrását is előkészítették. Közülük a legfontosabbat: a savanyú káposztát. A belőle készült ételek – a töltött káposztától a káposztás nudlin illetve a káposztás paszulyon át a székelykáposztáig – nemcsak a hideg napok kedvelt fogásai voltak, hanem a szervezetet is erősítették, hiszen a friss zöldség hiányában a savanyú káposzta biztosította a szükséges C-vitamint.
A paraszti világban a közös munkának mindig közösségformáló ereje volt. A kukoricahántás, a tollfosztás, a szövés és a fonás valamint a hímzés mellett a káposztasavanyítás is egyfajta családi ünnepnek számított. Sok helyen a rokonok, szomszédok összejöttek, a férfiak a hordót, a leszorító fákat készítették elő, a nők a káposztát tisztították, torzsázták, a gyalulást végző férfiak keze ügyébe rakták. A levegőben a frissen vágott káposzta és fűszerek illata terjengett.
Hozzánk minden évben apai nagybátyám jött el káposztát taposni. A gumicsizmát, amelyet ilyenkor felvett, máskor nem is használta – csak ha más házhoz is meghívták segíteni. A káposztafejek gyalulása édesapám dolga volt; mindig fehér kötényt kötött hozzá, mintha ünnepre készülne. A munkából mindenkinek kijutott: én a kertből meggyfaveszőt szedtem, bátyám a tormát ásta ki, anyám pedig előkészítette a fűszereket. A szeletelt birsalma illata betöltötte a konyhát, a kisebb edényekben pedig ott sorakozott a csípős paprika, a babérlevél és az őrölt borssal kevert só.
A nagyjából százliteres tölgyfahordó aljára raktuk a meggyfaágat, majd jött rétegenként a káposzta és a fűszerek. Édesanyám mindig ragaszkodott hozzá, hogy néhány egész fejes káposzta is kerüljön a hordóba – később abból főzte a töltött káposztát. A káposztalevelek közé gyakran tett néhány piros almát is, mondván: „A savanyú alma nemcsak szép, de jót is tesz”. Ő szerette is – én már kevésbé. A szeletelt birsalma viszont mindig elfogyott.
Egyszer, kísérletképpen, vöröshagymát is gyalultunk a káposztához, de kiderült, hogy attól a káposzta megpuhul, így legközelebb elmaradt a próbálkozás. Minden háznál megvoltak a saját, bevált szokások: valahol köménymaggal ízesítettek, máshol a tormát nem ceruzavastagságúra szeletelték, hanem egyszerűen lereszelték. Néhol egy-egy szőlőlevelet is tettek a rétegek közé, hogy a leve különösen tiszta maradjon.
A káposztát a legtöbb helyen taposással savanyították, máshol nagy fakalapáccsal, illetve döngölőfával „verették meg”, hogy minél jobban összeessen. A lényeg mindenütt ugyanaz volt: szeretettel és türelemmel készüljön, hiszen a tél folyamán ez jelentette az alapanyagot sok kedvelt ételünk számára. Most újra elérkezett a káposztataposás szezonja. Jó hír, hogy piacainkon már kapható a gyalult káposzta, melynek ára a tavalyinál valamivel alacsonyabb.
Ne feledjük, a savanyú káposzta nemcsak egészséges, fontos táplálék, hanem élő hagyomány is. Egy darab múlt, amelyben benne van a család, a munka, az együttlét öröme – és azoknak a keze nyoma, akik tudták, hogyan kell a természet adományaiból életet, erőt és ízt varázsolni télvíz idején.
Eszenyi Gábor
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
