Az áprilisban sorozatosan jelentkező fagyok, meg ezzel együtt az akkoriban több héten át tartó aszály, majd a májusban lehullott, közel három hónap átlagának megfelelő csapadékmennyiség már a kezdetek kezdetén nem sok jót ígért a kárpátaljai szőlősgazdák számára. Jócskán tetézték a bajokat az aratás végéig tartó szűnni nem akaró esőzések. Így aztán nyár közepére a szinte megállíthatatlanul terjedő gombabetegségek miatt számos szőlős édenkert siralomvölggyé változott.
– Széttárt karral valóban csak ennyit mondhatunk: ez egy ilyen rendkívüli év?
– Felmentést, kibúvót mindig könnyű találni, ám én azt mondom, keressük meg az ilyen, valóban ritka szezon legfőbb tanulságait – ajánlja Varga István benei szőlész-borász. – Az enyhe tél után már biztosak lehettünk benne, hogy kedvenc növényünk kórokozóinak jelentős része áttelelt. Ilyen körülmények között felelőtlenül jártak el azok, akik az ültetvényben nem végezték el a tavaszi lemosó permetezést. Most pedig azt kell mondanom, hogy ennyi már nem elég: az őszi lemosó védekezést is be kell iktatni. A növénydoktorok újabban azt ajánlják, hogy közvetlenül a szüret után permetezzük le a lombozatot a korábban megmaradt szerekkel. Egyébként a védekezést idén az is megnehezítette, hogy a karantén miatt Magyarországról nem lehetett beszerezni a jól bevált szereket, ezért a honi forgalmazásúakat voltunk kénytelenek használni, amelyek minősége erősen változó.
– Lisztharmat, peronoszpóra, fakórothadás – leginkább ezekkel a betegségekkel gyűlik meg a gazdák baja.
– Ez a hagyományos sorrend. Ám úgy tűnik, veszélyességben a fakórothadás, melyet nálunk közönségesen fekete ragyának neveznek, előbbre lépett a lisztharmat mögé a második helyre. Veszélyességét jelzi, hogy a magántermő fajtákat sem kíméli. Ha kedveznek neki az időjárási körülmények – hosszan tartó csapadékos idő –, akkor tarol. Könnyű a dolga, mivel július elején, amikor felüti a fejét, a bogyók héja vékony, így tömeges a fertőzés. Nyomában pedig a lisztharmat befejezi a termés tönkretételét. Nemrég beszélgettünk a helyi gazdákkal. Úgy tűnik, akinek 70-75%-ban sikerült megmenteni a fürtöket, az már nagyon jól védekezett. A beavatkozások száma ekkor megközelítette, vagy meg is halladta a tízet. Kiderült, a növényvédelemben nincs egységes recept, egyre inkább az okszerű védekezés nyer teret, érdemes mindig új szereket kipróbálni. Semmiképpen sem szabad 3-4 korábban jól bevált szerre hagyatkozni. Lépni kell a művelésmód terén is. Ebben az évben számtalanszor kétségbeesve tapasztaltuk, hogy hiába írtunk júliust, még tíz óra tájban is nedvesek voltak a levelek. Tavaszi metszéskor tehát azon legyünk, hogy termőfelület 75-80 cm magasságban helyezkedjen el, s a rendszeres zöldmunkával pedig el kell érnünk, hogy szellős legyen a lombozat. A beteg fürtöket feltétlenül szedjük össze és semmisítsük meg.
– A borszőlőt adó korai fajták szüretje ilyenkor már megkezdődött. Betakarításkor mire ügyeljünk?
– Áruljuk el az olvasónak, hogy amikor ez az interjú készül, 32 fokot mutat a hőmérő. Ezt csak azért mondom, mert nagyon fontos, hogy a kipréselt must erjedése 20 fokon történjen. Ehhez bizony az kell, hogy kora reggel lássunk neki a fürtök szedéséhez. Fehér szőlő esetében csupán a rövid ideig, 5-6 órán át tartó héjon áztatást ajánlom, különösen most, amikor elég sok a sérült bogyó. S közülük jónéhány óhatatlanul is bekerül a darálóba. Kövessünk el mindent annak érdekében, hogy a pincénk hűvösségét megőrizzük. A bor erjesztéséhez visszatérve: ha nyálkázzuk a mustot, tehát préselés után 24 órán belül lefejtjük, s az alját elkülönítjük (jó lesz pálinkának), már azzal is 4-5 fokkal csökkenteni tudjuk a már beindult must hőmérsékletét. A nyálkázással egy tisztább ízvilágú bort nyerünk. Ne feledkezzünk el a must enyhe kénezéséről sem. Egyébként az Irsai Olivér, a Csabagyöngye és a Néró a legtöbb helyen már az erjesztőtartályokban van, hamarosan sor kerül az Ottonel muskotály, majd a kékszőlők közül a Golubok és a Medina betakarítására. Egyébként a mostani szüret a megszokott időben zajlik. Mint már utaltam rá, idén az átlagosnál alacsonyabb hozamokra számítunk, hisz eleve kevesebb fürtöt neveltek a hajtások.
– Borturizmus járvány idején.
– Július végén, augusztusban valamelyest élénkült a forgalom. Ekkor már tudtunk néhány kisebb-nagyobb csoportot fogadni. Addig be kellett érnünk azzal, hogy alternatív postai (Nova Posta) úton teljesítettük a megrendeléseket. Mondanom sem kell, hogy ez eléggé bonyolult dolog, így tehát bőségesen vannak készletek még a pincékben, így szüretre néhány új tároló edényt is beszereztünk. Más években a boreladás szeptemberben is jól szokott sikerülni, de félő, hogy hamarosan ismét eltűnnek a turisták. Ami pedig szintén várható volt: mivel a megtermett borszőlő látható módon kevesebb, mint más években, a helyi nagyüzemek, illetve a nagybani termelők kilogrammonkénti 18-25 hrivnyás árban veszik fel a rendeléseket. Miközben a bor ára évek óta változatlan. Remélem, ez nem veszi el a bort szerető és azt értékelő fogyasztók kedvét a szőlő vásárlásától. Mint megtudtuk, szőlőből Odessza környékéről sem várható utánpótlás, mint más években, mert ott a tavaszi fagyok, majd pedig a kedvezőtlen időjárás miatt pusztító gombabetegségek a legtöbb helyen tönkretették a termés nagy részét.
Eszenyi Gábor
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.