Kovács Géza és Vass Tamás kárpátaljai alkotók A reménytelenségből érkeztek című filmje nyerte a 7. Kulturális Filmek Fesztiválja egymillió forintos fődíját - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
A szervezők közlése szerint a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata által felajánlott 550 ezer forintos díjában részesült a második helyezett, Xantus Gábor és Xantus Áron Két pont között a végtelen című filmje, amely Kányádi Sándor költőt mutatja be.
A harmadik helyezettnek járó 250 ezer forintos díjat kapta Debreceni Kamilla és Balla Bélafilm kárpátaljai Péter-kő - Matl Péter című filmje.
Több különdíjat és egy közönségdíjat is kiosztottak. A 300 ezer forintos közönségdíjat A Canga - brazíliai magyar étterem - című filmjéért a Brazíliában élő Costa Henryco brazil-magyar alkotó vihette el.
A KESMA által felajánlott 800 ezer forintos, legjobb operatőrnek járó különdíjat a felvidéki Tomojka Vojtko Béla érdemelte ki.
Különdíjban részesült még egyebek mellett a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila és Zsigmond Hajnal A gyimesi gardonkészítő, Borbás Edina és Németh László Zsidó ősök nyomában Ábrahám Vera, valamint Magyari Tekla és Simó Csaba Fától fáig című alkotásai.
A versenyen az internetes közönségszavazás alapján 19 film jutott a döntőbe, a díjazottakat, közülük választotta ki a zsűri, amelynek elnöke Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, tagjai Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező és Kozári Réka, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője voltak.
Az augusztus 26. és 29. között rendezett 7. Kulturális Filmek Fesztiválján olyan portréfilmek szálltak versenybe, amelyek a magyar kultúra értékeit a Kárpát-medence és a diaszpóra helyi magyar közösségeiben tovább éltető embereket mutatnak be - közölték a szervezők.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.