A legfrissebb felmérésben részt vevő ukránok negyven százaléka fejezte ki bizalmát a fegyveres erők új főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij iránt, a múlt héten leváltott elődje, Valerij Zaluzsnij ugyanakkor továbbra is jóval nagyobb bizalmat élvez, 94 százaléknyit.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) február 5-10. között végezte felmérését, amelynek eredményét csütörtökön hozta nyilvánosságra.
A felmérés arról is tanúskodik, hogy Zaluzsnij leváltása hatással volt Volodimir Zelenszkij elnök népszerűségére is: az államfő iránti bizalom hatvan százalékra csökkent, négy százalékponttal kevesebbre a döntés előttihez képest. A KMISZ emlékeztetett arra, hogy a Zelenszkij iránti bizalom 2022 februárjában, nem sokkal az Oroszország indította háború kezdete előtt 37 százalékos volt, majd az orosz támadás után rohamosan emelkedett, 2022 májusára elérve a 90 százalékot.
Tavaly december óta most először gondolja ötven százaléknál kevesebb ukrán azt, hogy a dolgok jó irányba haladnak az országban. A friss felmérés eredményei szerint decembertől februárig 54 százalékról 44 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint kedvezően alakul a helyzet Ukrajnában.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.