6 hétköznapi dolog, ami fejfájást okozhat – nem is gondolnál rájuk
6 hétköznapi dolog, ami fejfájást okozhat – nem is gondolnál rájuk

A fejfájás nagyon meg tudja keseríteni a mindennapokat, ám mielőtt azonnal gyógyszer után nyúlnánk, érdemes az okoknak is utánajárni – cikkünkben épp ezt tesszük.

Hirdetés

Túl sok cukor

Ha jártál már úgy, hogy az esti filmnézéskor kicsit megszaladt a kanál a kezedben, amivel a Nutellát lapátoltad a szádba, biztosan tudod, miről beszélünk. Bizony a másnap jelentkező levertség és fejfájás, a már-már másnaposságra hajazó tünetek kialakulhatnak a nagy mennyiségű cukortól, ami szinte sokkolja a szervezetet. Ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, ha megvárod, míg elmúlik – na meg persze magadba szállsz, és rálépsz a mértékletességútjára - írja a bien.hu.

Túl kevés folyadék

Manapság a csapból is a vízfogyasztás fontosságának hangsúlyozása folyik, mégis a fejfájások nagy részét okozza az elégtelen folyadékbevitel.
Pláne ebben a melegben fontos, hogy elég vizet igyál, és elkerüld a migrénre emlékeztető fejfájást. Ha mégis azon kapod magad, hogy a dehidratáltságtól fáj a fejed, igyál meg néhány pohár vizet, és jó eséllyel megszűnik egy kis időn belül.

Fodrász

Bizonyára neked sem jut eszedbe összefüggésbe hozni a fejfájást kedvenc fodrászoddal, pedig lehet, ha néhány nappal a legutóbbi hajvágás vagy frizurakészítés után jelentkezik, nagyon is lehet köze a dologhoz. Amikor ugyanis a fodrász megmossa a hajunkat, olyan – általában nem túl kényelmes – tartást veszünk fel, ami bizonyos idegekre hatva fejfájást okozhat, akár úgy is, hogy az csak néhány nappal később jelentkezik.

Hirdetés

Szex

Bár a fejfájás és szex közötti ok-okozati összefüggés általában úgy néz ki, hogy előbbi megléte okozza az utóbbi hiányát, másképp is összekapcsolódhat a két dolog. Létezik ugyanis az úgynevezett koitális fejfájás, melyet az agyi vérnyomás-növekedés okoz, általában orgazmus közben. Ez a probléma általában a férfiak körében gyakoribb, de vérnyomásgondokkal küzdő nőknél is előfordulhat.

Diéta

Egy drasztikus, jelentős ételmegvonással járó diéta is okozhat fejfájást, pláne, ha nagyon lecsökkented a szénhidrát-bevitelt. Többek között ezért is érdemes is kerülni a szigorú fogyókúrákat, és inkább lassan, fokozatosan váltani diétásabb, egészségesebb ételekre, hogy a szervezetednek is legyen ideje alkalmazkodni a változásokhoz.

Kialvatlanság

A másnaposság egyik tipikus tünete a fejfájás, amit talán eddig is tudtál, ugyanakkor egy átmulatott éjszaka utáni lüktet a fejed, az nem feltétlen csak az alkohollal van összefüggésben. Ugyanis a kialvatlanság miatt bekövetkező alacsony szerotoinszint is okoz fejfájást.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.