Nemcsak az számít, mit eszünk, a hogyanra is figyelni kell.
Ha valaki odafigyel arra, mit eszik, sajnos annak még nem lesz egyenes következménye a testsúly megtartása vagy épp a súlycsökkenés. Egy friss amerikai kutatásból például kiderül, hogy két gyakori étkezési szokás - az étkezés gyorsasága illetve az ételadag nagysága - is befolyásolhatja, mennyit eszünk. Ebből adódóan azt is, hogy túlesszük-e magunkat. Ennek pedig tartósan a súlyunkra is lehet hatása - írja a Házipatika.com.
Nem mindegy, hogyan eszünk
A tudósok 44 férfit és nőt vontak be kutatásukba, akik közül mindannyian a 18-68 éves korosztályból kerültek ki. Az alanyok 45 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, és körülbelül kétharmaduk nő. A résztvevőknek négy héten keresztül egy-egy napon sajtos makarónit adtak ebédre, különböző adagokban, mellé vizet is kaptak. Az étkezéseket videóra vették, így később ki tudták elemezni, melyik alany milyen gyorsan eszik, és ki mekkora falatokban fogyasztja az ételt.
Az eredmények összegzése után a tudósok arra jöttek rá, hogy azok, akik nagyobb adagokat kaptak, többet ettek a társaiknál - ha 75 százalékkal több volt a tányérjukon, akkor akár 43 százalékkal fogyasztottak többet az ételből. Szintén többet ettek, akik gyorsabban, vagy nagyobb falatokban fogyasztották az ételt. Ugyanakkor az adagok mérete nem befolyásolta azt, hogy ki milyen gyorsan vagy lassan evett.
Mi lehet ennek az oka?
Miért ehet többet, aki gyorsabban fogyasztja az ételt? A kutatók szerint ez azzal függhet össze, mennyi időt tölt az étel a szánkban - illetve a testünk erre küldött válaszával. Ha ugyanis gyorsan eszünk, vagy nagy falatokban habzsoljuk az ételt, az nyilvánvalóan kevesebbet időzik a szánkban. Így hosszabb időbe telik, hogy célt érjenek azok a jelzések, melyekre abbahagyjuk az evést, mert úgy érezzük, jóllaktunk.
Érdemes tehát lassabban, kisebb falatokban fogyasztani az ételt, illetve ügyelni az ételadagolásra is. Ennek érdekében beszerezhetünk kisebb tányérokat, illetve bevethetünk további trükköket is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.