3 ezer zlotyt ad a lengyel kormány az embereknek, hogy tudjanak fűteni
3 ezer zlotyt ad a lengyel kormány az embereknek, hogy tudjanak fűteni

MTI

 / Gazdaság

Elfogadta a lengyel kormány a szénnel fűtő háztartásoknak szánt egyszeri, 3 ezer zloty támogatásról szóló tervezetet keddi ülésén.

Hirdetés

A parlament elé kerülő javaslat szerint a 3 ezer zloty (több mint 23 ezer hrivnya) támogatás nem kötődne az adott háztartásban élők bevételeihez, a járulékot a törvény hatályba lépését követően november 30-ig lehet majd kérvényezni – közölte kedd délutáni sajtóértekezletén Anna Moskwa lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter, írja az MTI.

Elmondta azt is: az új projekttel a múlt héten az államfő által jóváhagyott szabályozást helyettesítik,

amely a szén esetében tonnánkénti bruttó 996,60 zlotyban (kb. 7700 hr.) szabta meg a kisfogyasztói ársapkát,

és amely egyúttal állami támogatást biztosított a programban részt vevő cégek számára, tonnánként legfeljebb bruttó 10,7 zloty (kb. 78 hr.) értékben.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő hétfői sajtóértekezletén azt mondta: a szénkereskedő magáncégek körében nincs nagy érdeklődés a kisfogyasztói árakat csökkentő állami támogatás iránt, a kormány ezért új megoldást javasol a tüzelőanyagárak emelkedésének enyhítésére.

A lengyel kormányfői hivatal közleménye szerint a szénnel fűtő háztartásoknak szóló támogatás 11,5 milliárd zlotyval meg az állami költségvetést.

Tavaly a lengyelországi háztartások mintegy 50 százalékában fűtöttek szénnel. Lengyelország évente több mint 44 millió tonna szenet termel ki, a kisfogyasztói szükségleteket azonban nagyrészt külföldi forrásokból fedezik. 2021-ben 8 millió tonna, főként a háztartások fűtésére szánt szenet importáltak Oroszországból.

Az Európai Bizottság lengyel kezdeményezésre szénemberagót vetett ki Moszkvával szemben az április elején elfogadott szankciócsomagban, Varsó pedig az április közepén elfogadott törvényben tiltotta meg az orosz szénimportot.

A tavaly óta növekedő lengyelországi szénárak ezt követően tovább emelkedtek.

A kormány ausztráliai, dél-afrikai, kolumbiai, indonéziai és amerikai importtal szeretné kiegészíteni a szénpiacon keletkezett hiányt. Anna Moskwa a keddi sajtóértekezleten elmondta: a lengyel tengeri kikötők eddig több mint 3 millió tonna szenet fogadtak, az állami cégek több mint 7 millió tonna szén beszerzésére kötöttek szerződéseket. A szénimporttal emellett magáncégek is foglalkoznak.

A varsói kormány elrendelte az ukrajnai háború előtt fokozatosan leálló hazai szénkitermelés újbóli növelését is. A legnagyobb lengyel szénkitermelő cég, a PGG szakszervezetei múlt hétfőn Katowicében ülősztrájkot tartottak, követeléseik között szerepelt a szénkitermelés bővítése feltételeinek megvitatása és a béremelés.

A PGG vezetésével pénteken megkötött megállapodás értelmében a cég 36 ezer dolgozója július végén 6 ezer zloty (több mint 46 ezer hr.) egyszeri inflációs járulékot kap, hasonló összeget fizetnek ki a bányászoknak a következő két negyedévben is.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.