Ha önnek is az az első dolga, hogy felkelés után elkortyol egy finom csésze kávét, akkor megnyugtatjuk, nincs egyedül: a világ több millió kávéfogyasztójának jelentős része hasonlóképpen kezdi a napot. Egészségünk érdekében azonban okosabban tesszük, ha a jövőben nem ragaszkodunk ehhez a szokáshoz.
A reggeli előtt elfogyasztott kávé ugyanis ronthatja a szervezet vércukorszint-szabályozó képességét - derült ki egy friss kutatásból , amelyet a University of Bath szakemberei végeztek. A vizsgálat során arra keresték a választ, hogy a rossz minőségű alvás és a reggeli kávéfogyasztás hogyan befolyásol bizonyos, az anyagcsere-folyamatok működését mutató laborértékeket. Az analízis összesen 29 alany részvételével - nőket és férfiakat egyaránt bevontak - folyt, három különböző alkalommal - írja a Házipatika.com.
Először az alanyok, miután túl voltak egy zavartalan éjszakán, a felkelést követően rögtön megittak egy cukros italt (ami kb. annyi kalóriát tartalmazott, mint egy átlagos reggeli). A második este már nyugtalanabbul aludtak, a kutatók ugyanis óránként kb. öt percre felkeltették őket. Reggel azonban ugyanúgy az volt az első dolguk a résztvevőknek, hogy elfogyasszák a cukros italt. Utolsó alkalommal újabb kellemetlen éjszaka várt rájuk, reggel viszont fél órával a cukros ital előtt egy erős feketekávét szürcsöltek el.
A kutatók a három teszt mindegyikénél vért vettek a résztvevőktől, hogy megvizsgálhassák a már említett laborparamétereket. Az eredmények alapján pedig arra jutottak, hogy ha felkelés után rögtön kávéval kezdünk - tehát úgy isszuk meg, hogy előtt nem reggeliztünk -, az negatívan befolyásolja a szervezet vércukorszint-szabályozó képességét. Öröm az ürömben, hogy ugyanez nem volt elmondható a rossz éjszakai alvásról.
Inkább reggeli után kávézzunk
A University of Bath professzora, James Betts leszögezte: rengetegen kávéznak rögtön ébredés után, ráadásul minél fáradtabbnak érezzük magunkat, annál erősebben készítjük el az éltető nedűt. A kutatás eredményeit kiemelten fontosnak ítélte, hiszen - mint mondta - rávilágítanak, hogyan befolyásolja a kávé az anyagcserét és a vércukorszint-szabályozást. "Ennek ellenére sem kell leszokni a reggeli kávézásról, egyszerűen csak együnk valamit, és utána kortyoljuk el az adagunkat" - tanácsolja.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.