Vezess, Jézusom!

„Aki pedig akár csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe dobják.” (Márk 9, 42)

Azok a tanítványok, akik Jézus mellett éltek, szolgáltak, azok is emberek maradtak és nem lettek szentek azonnal. Pedig lehettek volna, hiszen oly sok csodát láttak, tapasztaltak. Emberek voltak és emberi módon viselkedtek sokszor. Vitatkoztak, ki a nagyobb, ki az első, ki a kedvenc. Az Úr Jézus türelmesen tanította őket, mert tudta, hogy majd egyszer megértik, mi az Ő akarata. Irigykedtek, de még mennyire, és nem csak egymásra voltak féltékenyek a tanítványok. Egyszer János ezzel állt az Úr Jézus elé: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzi ki az ördögöket, és eltiltottuk, mert nem követett minket”.

Jézus azonban ezt mondta: „Ne tiltsátok el, mert nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor gyalázni tudna engem, mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. Aki inni ád nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivel a Krisztuséi vagytok, bizony, mondom néktek, hogy el nem marad a jutalma.” (Márk 9, 38–41)

Talán elszégyellték magukat a tanítványok, megszeppentek, hiszen ők egészen másként, önzően gondolkodtak. Mi vagyunk Jézus tanítványai, más nem tehet csodát, más nem gyógyíthat, csak mi, a közeli tanítványok. 

Aki az Úr Jézus nevében cselekszik jót, az nem ellenség, az is áldott.

Igen, ezek a kedves tanítványok is emberek voltak, magukkal hozták emberi természetüket, szokásaikat. Még sokat kellett tanulniuk a Mestertől, Jézustól. És Ő nem fáradt el tanítani. Így folytatta: „Aki pedig akár csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába és a tengerbe dobják.” (Márk 9, 42)

Kik ezek a kicsinyek?

Csak éppen az előbb Jézus „Kézenfogott egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be, és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.” (Márk 9, 36–37) 

Jaj, de félelmetes az előbbi jelenet! A tanítványok a kisgyermekek előtt vitatkoztak és mesélték, hogy mi történt akkor, amikor nem csak ők, de más is gyógyított, ördögöt űzött. A nagy magyarázás közben elfelejtették, hogy mit mondott az előbb Jézus, hogyan mutatta be a kisgyermeken, hogy milyennek kéne lenni.   

Ó, de sokszor elfelejtjük mi magunk is, hogyan kell viselkednünk gyermekeink, a kisgyermekek előtt, a világiak, vagy éppen a hitben még gyermekek előtt! Megbotránkoztatunk gyermekeket, felnőtteket… Milyen jó lenne kicsivé, gyermekké, hívővé lenni!

Figyel minket a családunk, gyermekeink, munkatársaink, a világ is figyel. Mit válaszolunk a kérdésükre? Lehet, hogy soha nem tesznek fel kérdést az emberek, de figyelnek, téged és engem. Figyelik és számon tartják a viselkedésünket, a beszédünket, a segítségnyújtást, azt a bizonyos egy pohár vizet Jézus nevében. Figyelik a hangulatunkat, szórakozásunkat és megfigyelik az öltözködésünket is. Szerényen és szépen, tisztán és elegánsan öltözni nem bűn. De megbotránkoztató bűnnek tartom, ahogyan lemeztelenítik a nők magukat. (Valamikor a rabszolgákat meztelenre vetkőztetve árulták az emberpiacon. Milyen izmos, erős, mennyit ér ez a rabszolga? A halálraítélteket vetkőztették le, a dühöngő, őrjöngő elmebetegeket vetkőztették le, hogy szégyenükben lecsillapodjanak…) A férfiak ma már nem kíváncsiak, mert annyi meztelen testet látnak, mint hentesnél a vágott baromfi horogra akasztva. Ezért nincs is becsülete a nőnek. A fiúk durvák, udvariatlanok a lányokkal sokszor. A lányok csodálkoznak, miért nem kapnak figyelmet, kedvességet, gyöngédséget. Néha kedvem lenne megkérdezni a hiányos öltözetű nőktől: „Kedvesem, te is árulod magadat, rabszolga szeretnél lenni?” Mert megbotránkoztatnak öreget, fiatalt, és vigyázat, megbotránkoztatnak ártatlan kisgyermeket is! Nem csak a fiatal lányokról beszélek, láttam én ötven éven felüli asszonyt is hiányos öltözetben! Nem kell múltszázadbeli ruhákban járni, nem kell zsákruhába öltözni, de legalább mi, keresztyén nők tartsuk meg a mértéket. És megbotránkoztatónak tartom többek között a férfiak hajfestését, kozmetikázását is…

Szentséget és szolgálatot vár tőlünk Isten. Nem kell Afrikába menni, hogy missziós légy! Menj el az út szélére, vedd észre a piszkos, félholt részeget, emeld fel, ne fagyjon meg!

Őrizzen Isten minden bűntől és őrizzen a megbotránkoztató élettől! Mert embereket tartunk vissza az üdvösség útjától megbotránkoztató beszédünkkel, indulattal, viselkedéssel, öltözetünkkel, lustaságunkkal. Olyan jó lenne őszinte gyermekké lenni, igazi bizalommal beszélni a mi Atyánkkal, Istennel! Ő lát, ismer, elfogad, és szeret. Szeressük mi is Őt, és igyekezzünk bizonyságtevő életet élni, nem csak beszélni!

Úr Jézusom, kérlek, taníts, figyelmeztess engem is! Szeretnék jó tanítványod lenni. Szentlélek Isten, kérlek, tanácsolj, mikor hogyan szóljak, cselekedjek, ne botránkoztassak meg senkit! A te utadon akarok járni, vezess, hogy el ne tévedjek, ne utánozzak másokat! Magasztalom drága nevedet, Úr Jézusom. Ámen 

(Morzsák 5., 2010)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella

---

---

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek

---