Nem tervezi Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy felajánlja a csatlakozást a "normandiai négyek" formációhoz amerikai hivatali partnerének - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden a Pervij Kanal állami televíziónak nyilatkozva.
Peszkov szerint a "normandiai négyek" hatékonysága jelenleg lecsökkent, amiért Ukrajna magatartását tette felelőssé - írja az MTI.
Mint mondta, a német és a francia fél sem tartja szükségesnek bővíteni a felállást.
A "normandiai négyek" - Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország képviselői - 2014 júniusa óta folytatnak párbeszédet a délkelet-ukrajnai válság megoldásáról. Kijev korábban kezdeményezte, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada is kapcsolódjon be a rendezési tárgyalásokba.
Putyin és Biden kedd délután videokonferencián tárgyal majd egymással. Peszkov hétfőn a tárgyalás várható témái között nevezte meg az Ukrajna körül kialakult feszültséget, a NATO infrastruktúrájának közeledését Oroszország határai felé, valamint Putyin biztonsági garanciákról szóló kezdeményezését, amely kizárná az észak-atlanti szövetség további keleti bővítését.
Az orosz elnöki szóvivő a Pervij Kanalnak elmondta, hogy a két elnök kedden meg fogja vitatni a kétoldalú kapcsolatokat, egyebek között a diplomáciai képviseletek működését is.
"Egyelőre minden teljesen válságosnak tűnik" - mondta.
Közölte, hogy szükség lesz a júniusi genfi csúcson elért megállapodások végrehajtásának felülvizsgálatára.
Peszkov kedden újságíróknak nyilatkozva azt mondta, "ha a két elnök ráállt a tárgyalásra, akkor a céljuk az, hogy megvitassák a dolgokat, és nem az, hogy zsákutcába juttassák őket". Hangsúlyozta, hogy ennek a tárgyalásnak "kölcsönösen tiszteletteljesnek kell lennie", amelyben "a partnereknek figyelembe kell venniük egymás érdekeit és aggodalmait". A szóvivő szerint Putyin készen áll erre.
Nem kívánt reagálni a CNN-nek arra az értesülésére, hogy az Egyesült Államok újabb kemény szankciókat készített elő Oroszország ellen. "Nem tudom, hogy ez kacsa-e vagy kiszivárogtatás" - mondta.
Andrej Kortunov, a Nemzetközi Ügyek Oroszországi Tanácsának elnöke a TASZSZ-nak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az online csúcstól nem várhatók áttörésszerű megállapodások, de több témakörben - egyebek között az iráni atomalku, a fegyverzetellenőrzés, a hadászati stabilitás és a kiberbiztonság ügyében - a tárgyalások felélénkítésének "doppingjául" szolgálhatnak.
Rámutatott, hogy Ukrajna ügyében aligha várható eredmény, mert Moszkva és Washington álláspontja között elvi eltérés van.
Úgy vélekedett, hogy Biden "nem tud és nem akar" garanciát adni Putyinnak arra vonatkozóan, hogy a NATO nem fog még keletebbre terjeszkedni, és az amerikai elnököt nem lehet majd meggyőzni arról, hogy gyakoroljon nyomást Kijevre a délkelet-ukrajnai rendezés alapjául szolgáló minszki megállapodások maradéktalan végrehajtása végett, mert az Egyesült Államok, hivatalosan legalábbis, nem részese a "normandiai folyamatnak".
Kortunov szerint legfeljebb annyi várható, hogy a felek készek lehetnek kifejezni érdekeltségüket abban, hogy az Ukrajna belső és külső konfliktusait erő alkalmazása nélkül, tárgyalásos úton rendezzék. Emellett nem hivatalosan megállapodhatnak abban, hogy a témakörben kölcsönösen mérsékletet tanúsítanak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.