Az Európai Unió vezetői üdvözölték Svédország és Finnország meghívását a NATO-ba
Az Európai Unió vezetői üdvözölték Svédország és Finnország meghívását a NATO-ba

MTI

Az Európai Unió vezetői üdvözölték Svédország és Finnország meghívását a védelmi szövetség tagjai közé a NATO madridi csúcstalálkozóján szerdán.

Hirdetés

"Ez egy jó nap a transzatlanti szövetség, az Európai Unió, Finnország és Svédország számára" - hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke a spanyol fővárosban, írja az MTI.

Ursula von der Leyen szerint a két új belépőnek köszönhetően a NATO "még nagyobb, európaibb és erősebb lesz".

Az orosz elnök "meg akart osztani bennünket" az ukrán háborúval, de amit elért, az egy erősebb együttműködés az EU és a NATO között - jegyezte meg.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arról beszélt délután, a találkozóra érkezésekor, hogy a svéd és a finn bővítés az egész európai kontinens biztonságát megerősíti, és egyben támogató üzenetet jelent Ukrajna számára a háború közepette.

"Mind együtt vagyunk, az EU és a NATO. Osztozunk ugyanazon értékekben, ugyanazon elvekben" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a csütörtökig tartó madridi csúcson ennek az együttműködésnek a megerősítésén fognak dolgozni.

Hangsúlyozta annak fontosságát hogy az Európai Unió tagállamai többet költsenek védelemre.

A NATO szerdán hivatalosan is felkérte Svédországot és Finnországot, hogy csatlakozzék az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez,

miután kedden Törökország beleegyezett, hogy támogatja felvételüket.

A három ország megállapodást írt alá, amely rendezi Törökország fegyverexporttal és terrorellenes harccal kapcsolatos fenntartásait a két északi országgal szemben.

Finnország és Svédország májusban adta be felvételi kérelmét az észak-atlanti szövetségbe az Ukrajna ellen indított orosz támadásokra hivatkozva.

A 30 NATO-tagállamnak még jóvá kell hagynia a bővítést, de Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Svédország és Finnország így is néhány héten belül a szövetség teljes jogú tagjává válhat.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.