Moszkva fegyverembargót sürget Ukrajnával szemben

MTI

Nemzetközi fegyverembargó bevezetését sürgette Ukrajnával szemben Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

"A nemzetközi közösségnek feltétlenül el kell ismernie azt a tényt, hogy Ukrajnában polgárháború zajlik és fegyverszállítási embargó bevezetését kell elérnie egy olyan országgal szemben, amely a saját lakosságát irtja" - mondta a szóvivő, írja az MTI.

Joe Biden amerikai elnök szerdán fogadta ukrán hivatali partnerét, Volodimir Zelenszkijt és 60 millió dollár értékű katonai támogatásról tett bejelentést.

A csomag washingtoni tájékoztatás szerint halált okozó eszközöket, így Javelin páncéltörő rendszereket is tartalmaz majd.

Zaharova csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna számára "nagyon megjósolható, szomorú következményekhez vezethet, ha Washington "oroszellenes fegyverként" használja fel Kijevet.

A szóvivő szerint a konzekvenciák között néhány már be is következett. Ezek között sorolta fel, hogy Ukrajna meglátása szerint elvesztette nemzeti érdekeit, történelmi identitását és állami működésképtelenségét, a tulajdon állam érdekeit és funkcióit pedig az Egyesült Államok érdekeivel és funkcióival váltotta fel.

Úgy vélekedett, hogy Ukrajnának saját népének akaratát, nem pedig az amerikai politikai osztály érdekeit kellene követnie.

Oroszország 2014-ben elcsatolta a Krímet Ukrajnától a Kijevben végbement erőszakos politikai fordulat nyomán, a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva. A referendumot a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el és az annexiót Ukrajna területi épségének megsértéseként értékelte.

A Kelet-Ukrajnában ugyanebben az évben kirobbant fegyveres konfliktust Kijev és Washington orosz agressziónak, Moszkva pedig ukrajnai polgárháborúnak tekinti.

Oroszország és Ukrajna között nincs hadiállapot.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.