Guterres hajlandó Moszkvába és Kijevbe is ellátogatni

António Guterres ENSZ-főtitkár Oroszország ukrajnai inváziója kezdete óta meg sem próbált kapcsolatba lépni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amit az orosz vezetés korábban nehezményezett is.

Hirdetés

A főtitkár szóvivője most azonban bejelentette: Moszkvába és Kijevbe is elutazna az ENSZ-főtitkár - írja a Karpat.in.ua.

António Guterres ENSZ-főtitkár levélben fordult Oroszország és Ukrajna állandó ENSZ-képviseletéhez.

A levélben a moszkvai és a kijevi vezetést is arra kérte, hogy fogadják őt, így találkozhasson Vlagyimir Putyin orosz, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – jelentette be Stéphane Dujarric, a főtitkár szóvivője. A levelet kedden kapták meg a képviseletek.

„A főtitkár azt mondta, hogy ebben a nagy veszélyekkel járó időben meg akarja vitatni az ukrajnai béke megteremtésének lépéseit, valamint az ENSZ Alapokmányán és a nemzetközi jogon alapuló multilateralizmus jövőjét. Megjegyezte, hogy Ukrajna és Oroszország az ENSZ alapítói közé tartoznak, és mindig is támogatták a szervezetet” – tette hozzá a főtitkár szóvivője. Dujarric szerint a levelekre még nem válaszoltak – írja a TASZSZ.

Korábban Moszkva arra panaszkodott, hogy az ENSZ nem tartja a kapcsolatot Moszkvával az ukrajnai háború kitörése óta.

„Senki sem tartotta a kapcsolatot sem Oroszország állandó ENSZ-képviseletén keresztül, sem közvetlenül a külügyminisztériummal” – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.