A D-vitamin-hiány meglehetősen gyakori probléma Magyarországon is, akadnak ráadásul, akikre nézve az átlagosnál valamilyen okból nagyobb a nemkívánatos állapot kockázata.
55 éves kor fölöttiek
Az öregedéssel szervezetünk egyre kevesebb D-vitamint termel. Mivel részben ez a vitamin felelős a csontok szilárdságáért, nem véletlen, hogy ebben a korban gyakoribbak a különböző törések. Az idős emberek jó része vitaminpótlásra szorul - írja a Házipatika.com.
Irodai dolgozók
Akik napi 8-9 órát töltenek a négy fal között, meglehetősen kevés természetes fényhez jutnak. Mivel a napsugárzás a D-vitamin legjobb forrása, az irodisták között magas a hiányt szenvedők aránya.
Sötétebb bőrűek
Minél sötétebb valakinek a bőre, annál nehezebben termel a szervezete D-vitamint a bőrön keresztül felszívódó napsugárzásból. Színes bőrű embereknek érdemes ügyelniük rá, hogy táplálkozással a lehető legtöbb D-vitamint bevigyék a szervezetükbe.
Gyulladásos bélbetegségekkel élők
A D-vitamin zsírban oldódó vitamin, így felszívódása attól is függ, hogy az emésztőrendszer fel tudja-e dolgozni a zsiradékokat. Bélgyulladással járó betegségek esetén problémák adódhatnak ezzel, így az érintettek csaknem 70 százaléka D-vitamin-hiányban szenved.
Vegetariánusok, vegánok
D-vitamint elsősorban állati eredetű élelmiszerek, így a hús, a tojás, illetve a zsírosabb halak tartalmaznak. Akik nem fogyasztanak ilyen ételeket, eleve jóval kevesebb D-vitamint juttatnak a szervezetükbe.
Bizonyos gyógyszereket szedők
Vannak gyógyszerek, amelyek zavart okozhatnak a D-vitamin termelődésében, felszívódásában. Ilyenek a kortikoszteroidok, bizonyos súlycsökkentő gyógyszerek, továbbá egyes koleszterincsökkentők is. Ezekkel kapcsolatban az orvosunktól kérhetünk tájékoztatást.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.