Számos oka lehet a vizelet megváltozásának. Ezek egyike a vesekövesség, érdemes tehát áttekinteni, milyen tünetek esetén gyanakodhatunk az apró kövek meglétére.
Égő érzés
Az égő érzet általában olyankor jelentkezik vizeletürítés közben, amikor egy kő elhagyja a húgyvezetéket, majd a húgyhólyagba kerül. A kellemetlenséget a húgyhólyag irritációja váltja ki. Mivel azonban nemcsak vesekő, hanem húgyúti fertőzések is okozhatnak ilyen panaszt, mindenképpen érdemes róla orvossal is konzultálnunk - írja a Házipatika.com.
Véres vizelet
A vesék és a húgyhólyag nyálkahártyája és szövetei igen érzékenyek, sérülékenyek. Akár csak irritálja, akár meg is karcolja ezeket a kő, megsérülhetnek, ezért ilyenkor vér kerülhet a vizeletbe. Ha vizeletünk vörös, rózsaszín vagy barna lesz (és nem vagyunk dehidratáltak, illetve nem ettünk nagyon sok céklát sem), akkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.
Gyakori inger eredmény nélkül
Ha azt érezzük, hogy szinte állandóan ki kell mennünk a mosdóba, de egyszerre csak nagyon kis mennyiségű vizeletet tudunk kipréselni, akkor ez annak is lehet a jele, hogy egy vesekő halad keresztül a húgyvezetéken. Ilyenkor a kő irritálja a hólyagunkat, emiatt pedig akkor is érezhetünk vizelési ingert, amikor valójában nincs mit üríteni a húgyhólyagból. Súlyosabb esetekben egy nagyobb méretű kő akár teljesen is elzárhatja a húgyvezetéket, ami mindenképpen orvosi beavatkozást igényel.
Erős, kellemetlen szagú vizelet
Sokan tapasztalták, hogy mennyire meg tudják változtatni a vizelet szagát bizonyos ételek, például a spárga. A vesekő azonban még annál is erőteljesebb szagokat képes előidézni. Ha tehát azt vesszük észre, hogy különösen kellemetlen szagokkal szembesülünk a mosdóban, és egyéb, kőre utaló tüneteink is vannak, akkor minél hamarabb forduljunk orvoshoz.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.