Nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán - Terhek és reménység

A Máramaros-Ugocsa Református Egyházmegye nőszövetségi csendesnapjának immáron hagyományosan a szőlősgyulai gyülekezet a házigazdája. Itt mindig jól szervezetten és szeretettel fogadják azokat, akik Jézus közelében szeretnének hitükben erősödni. Bár a korábbi, még a világjárványt és a háborút megelőző években a templomkertben is ültek az érdeklődők, Isten házát ezúttal is megtöltötték az asszonyok – és férfiak is érkeztek –, akik egy napra le akarták tenni a terheket, megpihenni és töltekezni kívántak. Erre pedig ebben a nehéz, gondokkal terhelt időszakban igencsak nagy szükség van.

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5, 7) volt a Terhek és reménység címet viselő alkalom vezérigéje. Ezen a napon olyan kérdések kerültek terítékre, hogy milyen terheket cipelünk magunkkal, hogyan tudjuk könnyíteni azok viselését. Ma azért jöttünk ide, hogy Jézus közelébe kerüljünk és feltöltekezzünk, erőt merítsünk, hogy hazatérve a közösségünkben rajtunk keresztül áradjon a fény, fogalmazott nyitóáhítatában Hunyadi Attila, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye esperese. Aki a Bibliaolvasó kalauz szerint e napra kijelölt igerész (Márk 8, 17) alapján a személyes bizonyságtétel fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek” 

– helyezte köszöntőjében a megjelentek szívére az eféziusiakhoz írott tanácsot Zán-Schramm Ibolya, a Máramaros-Ugocsa Református Egyházmegye Nőszövetségének elnöke. Aki azt kívánta, hogy tudjuk mindenkor reménnyel vinni a keresztünket, emellett meglátni környezetünkben a segítségre szorulókat, legyen szívünkben irányukba a krisztusi szeretet, amit csak az Úr tud adni.

Tihor Melinda lelkigondozó és gyermekfejlesztő előadásában igencsak szemléletesen mutatta be, milyen nyomokat hagynak bennünk a sokáig magunkkal, magunkban cipelt terhek, gondok, s mennyivel könnyebb, ha nem egyedül hordozzuk azokat. Arra is rámutatott, hogy meg kell tanulnunk ezeket idejében letenni. Néha nekünk magunknak kell segítséget kérni ehhez, de mi is a kereszthez vezethetünk másokat, ezért vagyunk testvérek Jézusban, akitől kérhetjük a segítséget, akinek lábainál letehetjük terheinket. Ha tudom, hogy Istené vagyok, az segít örömmel élni e földi létet s elviselni a terheket, hangsúlyozta az előadó. Aki végezetül a következő igét helyezte a résztvevők szívére: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” (Mt 11, 29–30).

Gecse Brigitta (Salánk) arról tett bizonyságot, miként változott meg élete, miután megismerte az Urat és átadta életét Jézusnak. 

A közös ebédet követően – a házigazdák ezúttal is bőséges szeretetvendégségre invitálták a résztvevőket – kiscsoportos beszélgetéseken beszélték meg a délelőtt folyamán hallottakat, mondták el tapasztalataikat. Megfogalmazták, hogy meg kell tanulnunk letenni a terheket, segítséget nyújtani másoknak és elfogadni a segítséget. S ha olykor úgy érezzük, „nincs emberünk”, ne feledjük: Jézushoz bármikor fordulhatunk. Ő mindenkor meghallgat és segít. A keresztfán minden bűnünket átvállalta. Vigyük most is minden gondunkat őhozzá, tegyük le azokat a kereszt alatt, s – mint ahogy összegzésében Laskoti Zoltán helyi lelkész fogalmazott – ne akarjuk újra „kipecázni” azokat. „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet” (Zsid 12, 1) – erre biztatott az ige a templomban felállított kereszt alatti kosár mellett is, ahová a résztvevők ledobhatták azokat a terheinket jelképező kavicsokat, amelyeket az előadás alatt szorongattak, „cipeltek”.

A valamennyiünk épülését, töltekezését szolgáló alkalmat a nagypaládi-fertősalmási-péterfalvai zenészek alkotta Claritas együttes és a helyi énekkar szolgálata tette igazán felemelővé. 

Marton Erzsébet