Az egészséges mosoly jóval többet jelent az esztétikus megjelenésnél: a szájban zajló folyamatok az ereinkre és az agyunkra is hatással vannak.
A dohányzás, a túlsúly és a mozgáshiány a vérrögképződés rizikófaktorai.
Ennél a csoportnál nagyobb eséllyel jelenthet meg egy súlyos betegség.
Kevesesebben tudnak róla, de a váltott műszakban való munkavégzés és az éjjeli munka is rizikófaktornak számít.
Ismert, hogy a a fogamzásgátlás bizonyos formái a vérrögök kialakulásának kis mértékű kockázatát hordozzák magukban.
A nyár sokak számára kedvelt időszak, legfőképpen a nyaralás miatt. Bár az üdülés alapvetően a gondtalan kikapcsolódásról szól, azoknak, akik átestek már trombózison, be kell tartaniuk néhány fontos előírást.
A vérhígítók megakadályozzák a vérrögök képződését, ezzel pedig óvják az egészségünket. Az alábbi természetes vérhígítók többsége ráadásul finom is.
A mélyvénás trombózis főbb jelei az adott végtag fájdalma, elszíneződése és bedagadása.
Az alábbi jeleket mindig vegyünk komolyan, mert ha időben felismerjük a vérrögöt, súlyos bajt előzhetünk meg.
Nőként érdemes figyelemmel kísérni menstruációnkat, mert fontos dolgokat árulhat el egészségünkről.
A vérrög sejtek és fehérje felhalmozódásából alakul ki, és segít megállítani a vérzést.
A paradicsom nemcsak finom, hanem egészséges is: mutatjuk, miért érdemes minél többet enni belőle.