"Egy európai kezdeményezés keretében Franciaország legalább 30 millió dózist oszt meg különböző oltóanyagokból az év végéig" - mondta Emmanuel Macron. Fotó: Internet

Franciaország az év végéig legalább 30 millió vakcinadózist átad a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltással történő megsegítésére létrehozott Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszernek - jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő.

Smihal: Az ukránok több mint 60%-a kész beoltatni magát
Denisz Smihal miniszterelnök a Legfelső Tanácsban elmondta, hogy az ukránok több mint 60%-a kész beoltatni magát koronavírus ellen
Ljasko: az év végéig az összes jelentkezőt beoltjuk
Viktor Ljasko újonnan kinevezett egészségügyi miniszter kijelentette, hogy 2021 végéig mindenkit beoltanak a koronavírus ellen, aki erre jelentkezik
Vilmos herceg is beadatta a vakcinát
Vilmos herceg megkapta az első koronavírus elleni oltását a londoni Tudományi Múzeumban
A lengyel határon beoltják az ukrán munkavállalókat
A lengyel kormány közlése szerint az országba érkező ukrán munkavállalókat már a határon beoltják a Johnson & Johnson vakcinával
Orosz hírszerzési vezető: Európában meg fogják rágalmazni Moszkvát az oltásellenes mozgalom szításával
Az Európai Unió vezetése újabb "rágalomkampányra" készül Oroszország ellen, meg fogja vádolni Moszkvát a Covid-19 betegség elleni védőoltással szemben kibontakozott mozgalom szításával
Kuleba: Ukrajna vakcinákat kér az USA-tól a Covid-19 elleni küzdelemhez
Dmitro Kuleba külügyminiszter arra utasította Okszana Markarovát, hogy kezdjen tárgyalásokat a Fehér Házzal koronavírus elleni vakcinák Ukrajnának történő lehetséges átadásáról
Újabb Pfizer oltóanyag-szállítmány érkezett Ukrajnába
Ukrajnába 122 850 dózis Comirnaty elnevezésű koronavírus elleni vakcina érkezett az országba a Pfizer-BioNTech vállalattól
Biden: az Egyesült Államok összesen 80 millió adag vakcinát oszt szét világszerte
Az Egyesült Államok összesen 80 millió adag vakcinát oszt szét világszerte a következő hat hétben. Ez az Amerikában június végéig előállított oltások 13 százaléka - jelentette be Joe Biden
Beindult a vakcinaturizmus: vizit, oltás, vakáció egy helyen
A nyaralás és az orvosi/fogorvosi vagy kozmetikai műtét összekapcsolása nem ritka. A koronavírus azonban új távlatokat nyitott az idegenforgalom előtt
Félresikerült injekciók, használhatatlan vakcinák, túladagolások – oltásbakik a nagyvilágból
Egyre több emberi hibáról, mulasztásról hallani mostanság az oltásprogramok kapcsán a világon. Nem megfelelő vakcinatárolás, oltóanyagcsere, helytelen beadási technika, csak hogy párat említsünk
Orbán Viktor: Hétfőtől jelentkezhetnek oltásra a külföldön élő magyarok
Hétfőtől jelentkezhetnek oltásra a külföldön élő magyarok. A hírt Orbán Viktor miniszterelnök már pénteken bejelentette a Kossuth Rádióban
Ljasko: Ha beoltjuk a tanárokat, akkor szigorú karantén esetén nem zárjuk be az iskolákat
Viktor Ljasko, egészségügyi tisztifőorvos kifejtette, fontos, hogy a következő tanév eleje előtt beoltsák a tanárokat, mivel szigorú karantén bevezetése esetén nem tervezik az oktatási intézmények bezárását
Sztepanov szerint nem sikerül mindenkit beoltani Ukrajnában
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter úgy véli, hogy ha a felnőtt lakosság körülbelül kétharmadát beoltják, feloldhatják a karantént
Nyolc dollárnál kevesebbe kerül a covid-vakcina Ukrajnában
A szállítási és logisztikai költségeket is beszámítva Ukrajnában egy adag koronavírus elleni vakcina átlagosan nem haladja meg a 8 dollárt
Az orosz vakcinának köszönhetően győzték le a járványt egy európai országban
San Marino eredetileg nyugati vakcinákkal oltott volna, de nem kapott belőle eleget, ezért az ország orosz oltóanyagot vásárolt
Országos tisztifőorvos: a várandósok is megkaphatják a második oltást
A terhesség 36. hete előtti időszakig a második védőoltást is megkaphatják a várandós kismamák az újabb nemzetközi és hazai szakmai tapasztalatok alapján
A Pfizer vakcinája átprogramozhatja az immunválaszokat
Holland és német kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a Pfizer koronavírus elleni vakcinája a veleszületett immunválaszok komplex átprogramozódását okozhatja
Ljasko: Havonta 10 millió oltást tudunk elvégezni
Viktor Ljasko úgy véli, hogy az Egészségügyi Minisztérium a Függetlenség napjáig képes lesz beoltani koronavírus ellen a felnőtt ukrán lakosság felét
Időseknek is ajánlja a kínai vakcinát a WHO
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimondta, hogy a kínai Sinopharm-vakcina az időseket is védi – közölte Külgazdasági és Külügyminisztérium
A muszlim lakosság miatt lassabb Belgium oltási programja
Szombaton enyhítések léptek életbe Belgiumban. Kinyitottak az éttermek, a kávézók teraszai és eltörölték az éjszakai kijárási tilalmat
Smihal: év végéig a felnőtt lakosság nagy részét be kell oltani

Ukrajnában ez év végéig beoltják a felnőtt lakosság nagy részét, az oltási folyamatot pedig a jövő évben fejezik be.

Már a 12-15 éveseket is oltják a Pfizerrel Amerikában
Engedélyezte a 12-15 év közötti gyerekek beoltását a koronavírus elleni Pfizer-vakcinával hétfőn az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete
Koronavírus: A német kormány nem függesztené fel az oltóanyagok szabadalmi jogát
Nem függesztené fel az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni védelemre kifejlesztett vakcinák szabadalmi jogát a német szövetségi kormány
Engedélyezték a Szputnyik Lightot
Oroszországban hivatalosan engedélyezték a Szputnyik Light vakcina használatát – közölte az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap
Sztepanov a covid-igazolások előnyeiről számolt be
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter Facebook-oldalán közölte, hogy az ukrán oltási bizonyítvány "bizonyos előnyöket" nyújt a tulajdonosainak
Már három vakcinára lehet online időpontot foglalni
Az érvényes regisztrációval rendelkezők a Sinopharm- és az AstraZeneca-oltás mellett már Szputnyik vakcinára is foglalhatnak időpontot a készlet erejéig
Románia AstraZeneca oltásokat adományoz Moldovának és Ukrajnának
Románia 100-100 ezer adag, koronavírus elleni AstraZeneca vakcinát adományoz Moldovának és Ukrajnának, ugyanakkor havi 200 ezer dózis eladásáról is megállapodott Moldovával
Az Állami Határőr Szolgálat készen áll az oltási útlevelek bevezetésére
Ukrajna Állami Határőr Szolgálata készen áll az oltási útlevelek bevezetésére, ha meghozzák az erre vonatkozó döntést
Koronavírus: Belgium nem biztosít kedvezményeket a beoltottaknak
A koronavírus megfékezésére bevezetett intézkedések fokozatos feloldása mellett Belgium nem tervezi, hogy kedvezményeket biztosít a beoltottak számára