A vádlottak a beszervezett áldozatokat szoros kontroll alatt tartották.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emeltek egy borsodi férfi ellen.
Vádat emeltek Londonban egy brit férfi ellen Oroszország javára megkísérelt ellenséges cselekedet gyanújával.
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat egy 36 éves férfi és 19 éves barátnője ellen.
Laptopján gyermekekről készült pornográf felvételeket találtak.
Többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával elkövetett szexuális visszaélés miatt vádat emeltek Kecskeméten egy volt pappal szemben.
Vádat emeltek egy szegedi férfi ellen, aki 300 millió forintnyi drogot tárolt autójában.
A kábítószer-kereskedők bíróság elé kerülnek.
Egy pápai munkásszállón rendeztek ámokfutást.
Az ügyészség az elkövetőt, mint többszörös visszaesőt kifosztás bűntettével vádolja.
A sértettet a férfi rendszeresen bántalmazta is.
Volt olyan áldozata, akivel szexuális kapcsolatot is folytatott.
Vádat emelt az ügyészség a nagylaki határrendészek korrupciós ügyében.
Egy 60 éves motorkerékpáros meghalt.
Pavlo – polgári nevén Petro Lebigy – annak az ukrajnai ortodox egyháznak a metropolitája, amelyet Moszkva kánoniként ismer el.
A 18 éves fiatalember vásárlói között barátok és ismerősök voltak.
Korrupciós kapcsolatot alakított ki egy debreceni vállalkozóval.
A nő életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
Gondatlanul földimogyorós édességet tett a kisfiú padjára.
A 68 éves férfi pornográf tartalmú felvételeket is készített a fiatalokról.