A tehetséges, fogyatékkal élő diákok 8 ezer hrivnya összegű tanulmányi ösztöndíjat kaphatnak.
Az ukrán külügyminiszter Anthony Blinkennek telefonbeszélgetésünk során elmondta, hogy Ukrajnának több fegyverre van szüksége
Aresztovics szerint Olaf Scholz német kancellár felelős az Oroszország által indított háborúban életüket vesztett ukránok haláláért
Az európai uniós tagjelölti státusz nagyon fontos Ukrajna számára
Oroszország az Ukrajna elleni háborújában olyan csúcstechnológiának számító rakétákat használ, amelyeket lopakodásra terveztek
Az ukrán védelmi minisztérium szerint Ukrajna nemzetközi partnereinek fel kell gyorsítani a tempót, mivel a kért fegyverek csak 10%-át kapta meg a partnerektől
Oroszország több mint 61 milliárd eurót keresett a fosszilis tüzelőanyagok exportjából az Ukrajna elleni háború első 100 napja alatt
Kuleba kijelentette, hogy a nyugati országoknak továbbra is támogatniuk kell Ukrajnát a háborúban elért győzelem érdekében
Hanna Maljar szerint az ukrajnai harcok során az orosz hadsereg tiltott fegyverek széles skáláját használja, valamint új fegyvereket is tesztel
Ukrajna soha nem fog területi engedményeket tenni Oroszországnak, a Kreml szándékosan szít káoszt, hogy kapitulációra kényszerítse az országot,
A nyugati országok három hónappal a háború kezdete után kezdik elveszíteni az ukrajnai háború iránti érdeklődést
Mihajlo Podoljak szerint Ukrajnának több ezer nehézfegyverre van szüksége az Orosz Föderáció elleni háború befejezéséhez
Mihamarabbi katonai támogatást és az Oroszország elleni szankciók további szigorítását kérte Berlintől, Rómától és Párizstól Vitalij Klicsko
A háború addig tart, amíg Ukrajna be nem tudja bizonyítania, hogy Oroszországnak el kell hagynia a megszállt területeket
Oroszország még egyetlen olyan háborút sem nyert meg, amelyben az ukránok ne vettek volna részt – közölte Aresztovics
Ukrajna soha nem fog engedményeket tenni Oroszországnak - mondta Reznyikov
A nyugati partnerek jelentősen segítik Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban - mondta Aresztovics
Mihajlo Podoljak szerint az ukrán hadsereg nagy veszteségeinek egyik fő oka az ukrán és orosz katonai képességek egyenlőtlensége
Vitalij Klicsko kijevi polgármester arra kérte a kormányt, hogy hozzon létre egy katonai temetőt a fővárosban Ukrajna védőinek nyughelyéül
Ukrajnának nincsenek nehézfegyverei az orosz hadsereg legyőzéséhez, ezért az országban mindenki azon dolgozik, hogy a fegyverek mielőbb megérkezzenek
Olekszij Reznyikov, ukrán védelmi miniszter szerint Ukrajnában naponta akár 100 katona is meghalhat és 500 megsebesülhet
Senkinek nem szállítunk gabonát sehova, amíg nem oldódik meg Ukrajna biztonságának a kérdése – jelentette ki Olekszij Danilov
Aresztovics szerint a külföldre való utazás megoldására van kilátás, a vita elmozdult a holtpontról
Az ukrán fegyveres erők azt tervezik, hogy az egész ország légvédelmi rendszerét korszerűsítik
A Németország a januárban megígért ötezer sisakot még nem szállította le, a német embereknek a politikusaik körmére kellene nézni
Podoljak azzal fordult az ukránokhoz, hogy nem kell megijedniük attól a hírtől, hogy "odaadunk valamit"
Ukrajna nagyon sokáig kitart a háborús körülmények között, annak ellenére, hogy nagy részét megszállták, pénzügyi és energia problémái vannak
Denisz Smihal szerint az angol nyelv megkaphatja az üzleti kommunikáció nyelvének státuszát Ukrajnában
Ukrajnának nem csupán modern fegyverekre van szüksége az ellentámadáshoz, hanem hat új dandárt is fel kell állítania az intenzív hadművelet folytatásához
Maljar hozzátette, hogy az ukrán hadseregnek most leginkább légvédelmi fegyverekre és nehézfegyverekre van szüksége
Ukrajnának a lehető legtöbb nehézfegyverre van szüksége, de az ukrajnai háború megállításához Kijevnek Putyintalanítania kell Oroszországot