Aresztovics szerint Olaf Scholz német kancellár felelős az Oroszország által indított háborúban életüket vesztett ukránok haláláért.
A TSN.ua közlése szerint Olekszij Arestovics, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Bildnek adott interjújában kifejtette, hogy a német kancellár felelős a háborúban életüket vesztett ukránok haláláért,
mivel megígérte a nehézfegyvereket Ukrajnának, de még nem adták át azokat.
Szerinte Ukrajnának nagy hatótávolságú tüzérségre, harckocsikra, páncélozott járművekre és drónokra van szüksége Németországtól.
„Ha megfelelő mennyiségünk lesz, megnyerjük a háborút. Amikor a Nyugat 120 nagy hatótávolságú tüzérségi egységet adott, a helyzet a fronton azonnal megváltozott – három nap alatt az oroszoknál csökkent az offenzíva sebessége” – mondta Olekszij Aresztovics.
Hozzátette azt is, hogy Németország korábban ígéretet tett arra,
hogy Ukrajnának 88 Leopard harckocsit és 50 Gepard légvédelmi önjáró egységet biztosít.
"Mr. Scholz, Ön felelős a halott katonáinkért és civiljeinkért, gyerekek halnak meg minden nap, naponta 100 katonát veszítünk, mert nem ad nekünk nehézfegyvert. Az ukrán hadsereg erős, meg tudnánk verni az oroszokat és kiűzni őket országunkból, de szükségünk van fegyverekre” – hangsúlyozta az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.