A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.
Egy orosz drón eltalált egy török LPG-tartályhajót az ukrajnai Izmail kikötőjében.
Vasárnap este újabb kiterjedt dróntámadást indított az orosz hadsereg az odesszai régió ellen.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
A légvédelem 90 drónt lelőtt vagy rádióelektronikai eszközök bevetésével eredeti pályájukról eltérített.
Tizenkét ukrán területen szólalt meg a légiriadó az éjszaka folyamán.
A Volga-vidéki létesítmény elleni éjszakai támadás robbanásokat és tüzet okozott a finomítónál.
A légvédelem 108 drónt lelőtt,13 helyszínen 27 drón célba talált.
A katasztrófában a 10 áldozat mellett körülbelül húsz személyt kellett orvosi ellátásban részesíteni.
Az ukrán védelmi erők csapást mértek a krasznodari területen található Tuapsze olajtermináljára.
A légvédelem ugyan több drónt megsemmisített, de több objektum így is súlyosan megrongálódott.
Az elsődleges értesülések szerint három ember meghalt, és huszonheten megsebesültek a Desznyanszki kerületben.
Az ukrán légierő arról tájékoztatott, hogy az éjszaka folyamán 50 drónt és négy ballisztikus rakétát semmisített meg.
A támadás során legalább nyolcan megsérültek a városban, közülük hárman kórházi ellátásra szorulnak.
A támadásban heten megsérültek, öt embert kórházba szállítottak.
A támadás következtében áram nélkül maradt több település.
A támadás következtében egy 19 éves fiú megsérült.
Egy feodoszijai, valamint egy Szimferopolban található alállomást is találat ért.
9-en megsérültek, közülük ötöt kórházba kellett szállítani.
Az emberéletek tömeges tönkretételén és elpusztításán túl az Ukrajnában folyó háború jelentős éghajlatkárosító hatással is jár.
Egy nő és egy férfi megsérült, őket közepesen súlyos állapotban szállították kórházba.
A támadás része annak az ukrán hadjáratnak, amely az orosz hadiipari létesítmények megbénítását célozza.
Szerda kora reggel robbanások hallatszottak München északi részén, valamint lövések dördültek és tűz ütött ki.
Az orosz hadsereg 5 rakétával és 49 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra.
A 40 éves elkövetővel a kiérkező rendőrök végeztek, a támadó azonban ezt megelőzően felgyújtotta az imaházat.
Az SZBU több drónnal is eltalálta a gyárat, ami hatalmas tüzet okozott.
A várost egymás utáni második éjjel érte orosz támadás.
A légvédelem 132 drónt semmisített meg, 7 helyszínen 9 drón célba talált, 8 esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat.
Ketten ketten meghaltak, további kettő pedig megsérült.
Az ukrán vezérkar közölte, hogy a célpontok mind a „Orosz Fegyveres Erők ellátásában vesznek részt”.
Ezzel folytatva az elmúlt hetekben megfigyelhető csapások sorozatát.