A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

Vidékünkön idén harmadik alkalommal sikerült megrendezni a táncház napját, amelynek a Nagydobronyi Magyar Ház adott otthont. A programot évekkel ezelőtt a táncházmozgalom éltetése és népszerűsítése céljából hozta létre a Hagyományok Háza, amely nem csupán a Kárpát-medence magyarságát, de a diaszpórában élő magyarokat is meg kívánja szólítani és cselekvésre ösztönözni. A táncház napját mindig május első szombatján szervezik, közel az 1972. május 6-i időponthoz, amikor is az első táncházat tartották a budapesti Liszt Ferenc téri könyvklubban.

A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

Megnyitó beszédében Várady Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja programfelelőse köszönetet mondott a KMKSZ Ungvári Járási Szervezetének, hogy befogadták a rendezvényt. A mai nap a gyerekekről, a fiatalokról szól, hisz nagyon fontos egy olyan generáció kinevelése, amely életének a magyar népi kultúra és hagyományőrzés a szerves részét képezi. A cél egy olyan szemléletmód terjesztése, melynek középpontjában népi örökségünk megőrzése és továbbadása áll.

A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

Elengedhetetlenül fontos, hogy a Kárpát-medencében több mint ezer éve hazára talált magyarság anyanyelvét, kultúráját, hagyományait megőrizzük és továbbadjuk a felnövekvő nemzedékeknek, hangsúlyozta köszöntőjében Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja. Örömmel vesszük tudomásul, hogy az Ukrajnában zajló háború ellenére sem zártak be a kárpátaljai magyarság intézményei. Bizonyítván, hogy az itteni magyar nemzetrész él és élni akar. A kárpátaljai magyarok közösségként való erősítése a nemzeti kormány kiemelt feladatai közé tartozik, mutatott rá a diplomata. Külön köszönet és tisztelet illeti meg azokat az iskolákat, az iskolák vezetőit és tanárait, akik a nehézségek ellenére is nagy odaadással végzik felelősségteljes munkájukat. Nekik köszönhetően is zajlik a – helyi értékeket előtérbe helyezve – a népzene- és néptáncoktatás.

A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

Több mint száznegyven gyerek vesz részt a mai rendezvényünkön, tájékoztatott Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke. Látva a csillogó szempárokat, a népi muzsikára ösztönösen mozduló lábakat, hallva a zeneszámok után felzúgó tapsot – mindenképpen nagyszerű életérzésnek lehetünk részesei. Közös hitünkből sikerült egy olyan kiváló dolgot alkotni, amelynek lényege, hogy fiataljaink magukénak érzik népi örökségünket, az egész magyar kultúrát. És azt a mindennapok során is használni és őrizni kívánják, ezzel is bizonyítva, hogy valamennyien részesei vagyunk a magyar nemzetnek.

Erőt és hitet ad egy ilyen nagyszerű alkalom a további küzdelmeinkhez, emlékeztetett rá Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere.

A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja 2021-ben viseletvarró tanfolyamot szervezett. Az ekkor készült és az azóta varrt ruhákat Tajti Erzsébet, a tanfolyam irányítója, népi iparművész mutatta be.

Ezt követően került sor a Kárpátalja Táncegyüttes táncosainak, valamint a kárpátaljai táncházi zenészek közös műsorára, amelynek keretében képzeletbeli utazást tehettünk a Kárpát-medence különböző tájain. Így láthattunk rábaközi, gömöri, bukovinai, magyarböjdi táncokat, és a nagydobronyi, valamint a viski táncok révén betekintést nyerhettünk vidékünk folklórkincsébe is.

A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

A délután során a tágas pajtában táncházra került sor, majd énektanulás következett Balogh Marianna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népiének szakos hallgatójának közreműködésével.

Az alkalom során a résztvevők a Pro Agricultura Carpatika Gazdaasszony Tagozata asszonyainak köszönhetően betekintést nyerhettek Nagydobrony gazdag, sajátos ízvilágú népi gasztronómiájába.

Kovács Elemér


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.