Az Egyesült Államokat nem hívták meg az egyeztetésére.
Sir Keir Starmer úgy fogalmazott: ha Oroszország győz, a világ többi önkényuralmi rendszerének vezetői is úgy hihetik, hogy követhetik Vlagyimir Putyin orosz elnök példáját.
Donald Tusk felidézte, amit az amerikai elnökválasztás előtt mondott: függetlenül attól, hogy mi lesz az eredmény, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonsága érdekében, és Ukrajna jövője Ukrajna nélkül nem dönthető el.
Az eredetileg elkülönített összeg kétszeresére emeli a brit kormány a szervezett embercsempészet elleni fellépésre létrehozott új határbiztonsági parancsnokság költségvetését.
A fekete-tengeri kikötők ellen válogatás nélkül végrehajtott támadásokkal Vlagyimir Putyin orosz elnök akár a világ élelmiszer-ellátásának biztonságát is kész kockára tenni csak azért, hogy Ukrajnát megadásra kényszerítse.
A tárgyalás fő témája az volt, hogyan tudnának véget vetni a harcoknak, miközben Oroszország előrenyomul Kelet-Ukrajnában.
Szankciókkal sújtja a brit kormány az iráni hadvezetés legmagasabb rangú tagjait az Izrael ellen e hónap elején végrehajtott iráni rakétatámadás miatt.
Jogilag lehetséges az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek bevetése oroszországi katonai célpontok ellen, de ennek engedélyezéséről a szövetségeseknek kell dönteniük.
A zsidó nép és az Izrael elleni tavalyi terrortámadás után kezdődött hadműveletek miatt szenvedő civilek mellett egyaránt ki kell állni - közölte Sir Keir Starmer brit miniszterelnök.
A brit miniszterelnök szerint a közel-keleti konfliktus egyetlen életképes rendezési módja a kétállami megoldás, mert csak ez törheti meg az erőszak ördögi körét.
Egy orosz csapásmérő pilóta nélküli járművet rögzítettek az éjjel, amint kritikusan alacsony magasságban repült el a nyugat-ukrajnai rivnei atomerőmű mellett.
Hétszáz fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra a londoni védelmi minisztérium az egyre mélyülő libanoni válság miatt.
A Brexit mélyreható és tartós negatív hatással van az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti áruforgalomra.
Ukrajna további támogatása és az emberkereskedelem elleni küzdelem volt a központi témája Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit kormányfő találkozójának.
A jövőre nézve elképzelhető, hogy az európai ügyek egy új triumvirátus köré szerveződnek át, amely Nagy-Britanniából, Olaszországból és Lengyelországból áll.
Joe Biden amerikai elnök megbeszélést folytatott Keir Starmer brit miniszterelnökkel, a két vezető támogatásáról biztosította Ukrajnát az orosz agresszióval szembeni ellenállásában .
Az Ukrajna rendelkezésére bocsátott nyugati fegyverek oroszországi bevetése is témája Joe Biden és Keir Starmer washingtoni tárgyalásainak.
Sir Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nem törekszik konfrontációra Oroszországgal.
A két ország vezetője egyetértett abban, hogy elengedhetetlen az ukránok támogatásának folytatása mindaddig, amíg szükséges.
Hétszáznál is több migráns kelt át kis csónakokon egy nap alatt Franciaországból Nagy-Britanniába a La Manche csatornán.
Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság hétfőn közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentették, hogy „nem lehet további késlekedés” a gázai tűzszünetről szóló tárgyalásokban.
A brit miniszterelnök a készültség fenntartását kérte pénteken a rendőrségtől, amit azzal indokolt, hogy meg kell őrizni a lakosság biztonságát további rendbontások esetén.
Kemény, a „törvény teljes erejével fellépő” választ ígért az északnyugat-angliai késelés ellen erőszakosan tiltakozó tüntetőknek hétfőn a brit kormányfő.
Nagy-Britannia mindaddig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig ez szükséges - mondta Sir Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök.
III. Károly király szerdai trónbeszédével megnyílt a július 4-i nagy-britanniai választások utáni első parlamenti évad.
Teljes körű stratégiai felülvizsgálatot kezdett kedden a munkáspárti brit kormány a fegyveres erők védelmi kapacitásainak erősítése végett.
Nagy-Britannia új miniszterelnöke, Keir Starmer Ukrajna támogatását jelentette be, miután telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője az Egyesült Királyság miniszterelnöke, miután a Labour választási győzelme után III. Károly király pénteken felkérte az új kormány megalakítására.
Rishi Sunak brit miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában elismerte, hogy a Munkáspárt megnyerte az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat.