Orosz-ukrán háború. Illusztráció
Orosz-ukrán háború. Illusztráció
 / Közélet

Az amerikai, francia, német és brit vezetők kötelezik magukat, hogy továbbra is támogatják Ukrajnát a nemzetközi jogon – így az ENSZ Alapokmányán -, valamint a szuverenitáson és területi épségen alapuló, igazságos és tartós békére irányuló erőfeszítéseiben" – közölték a vezetők pénteken Berlinben Joe Biden amerikai elnök németországi villámlátogatása alkalmából tartott találkozójuk után.

Hirdetés

Joe Biden felszólította a Nyugatot, hogy továbbra is támogassa Ukrajnát az orosz invázióval szemben, tekintettel a kemény télre.

Biden ezt azután mondta újságíróknak, hogy zárt ajtók mögött tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral egynapos berlini látogatása során, amelynek célja az ukrajnai helyzet és a közel-keleti eszkalálódó konfliktus megvitatása volt.

Biden közleményében előzőleg leszögezte, hogy az Ukrajnának küldött katonai támogatás növeléséről és a polgári energetikai infrastruktúrának a befagyasztott orosz kinnlevőségek feloldásának terhére történő megerősítéséről fog tárgyalni Olaf Scholzcal, és szó lesz a közel-keleti konfliktusról is.

Hirdetés

Indulása előtt

Biden újságíróknak elmondta, hogy nincs egyetértés a hosszú hatótávolságú fegyverek Ukrajna részére történő átadásáról, amelyeket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hónapok óta sürget, hogy mélységi csapásokat tudjon mérni Oroszország területére.

Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök péntek délután csatlakozott Bidenhez és Scholzhoz.

A tárgyalás fő témája az volt, hogyan tudnának véget vetni a harcoknak, miközben Oroszország előrenyomul Kelet-Ukrajnában.

A vezetők megvitatták a gázai tűzszünetnek, az izraeli túszok azonnali elengedésének, valamint a humanitárius segélynek a palesztin területre történő bejuttatásának a kérdését is – közölte Keir Starmer. Hozzátette: „A világ nem fog tovább tűrni semmilyen mentséget a humanitárius segítség kérdésében” - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.