Belgiumban ismét egyre több a koronavírus-fertőzött

Egyre többeket szállítanak kórházba a fertőzés súlyos tüneteivel Belgiumban

Pekingben újraéledt a koronavírus pánik

Pekingben csütörtökön bárokat és egyéb vendéglátó helyeket zártak be, illetve újabb, tömeges vírusteszteléseket rendeltek el

Müller Cecília: Magyarországon is megjelent a majomhimlő

Magyarországon is megjelent a majomhimlő, egy 38 éves férfi az első beteg – jelentette be az országos tiszti főorvos

Sanghajban június elején feloldják a vesztegzárat

Sanghajban június elején oldják fel a két hónapon át tartó vesztegzárat - jelentették be a helyi hatóságok

Szöul: Észak-Koreában a katonai parádé után kezdett terjedni a vírus

Észak-Koreában az áprilisi katonai parádét követően kezdett el robbanásszerűen terjedni az új típusú koronavírus

Romániában egyetlen fertőzött sem hunyt el az utóbbi 24 órában

Romániában egyetlen koronavírus-fertőzéssel összefüggő halálesetet sem jelentettek az utóbbi 24 órában

Sanghajban júniusban térhet vissza az élet a megszokott kerékvágásba

Júniusban térhet vissza az élet a megszokott kerékvágásba Sanghajban a kínai metropolisz vezetése szerint, miután annak 16 kerületéből 15-ben sikerült megfékezni a koronavírus terjedését

Tombol a koronavírus Észak-Koreában

Észak-Korea újabb 15 halálesetet és több százezer további lázas beteg esetét erősítette meg

Olaszország fenntartja a maszkviselést a reptereken és a repülőjáratokon

Olaszország repülőterein és az országból induló légi jártakon megmarad a maszkviselési kötelezettség egészen június 15-ig

Franciaországban hétfőtől a közösségi járműveken sem kötelező maszkot viselni

Franciaországban május 16-től a közösségi járműveken sem kötelező maszkot viselni - jelentette be szerdán Olivier Véran egészségügyi miniszter

Koronavírus - Kína kitart a szigorú intézkedések alkalmazása mellett

Kína kitart a koronavírus terjedésének teljes felszámolását célzó, szigorú járványügyi intézkedések alkalmazása mellett

A WHO adatai szerint 15 millióan haltak meg koronavírusban

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a koronavírus-járvány halálos áldozatainak tényleges száma megközelíti a 15 milliót

Koronavírus - Bő fél éve először nem regisztráltak halálesetet Németországban

Több mint fél éve először nem regisztráltak halálesetet Németországban az új típusú koronavírus (Sars-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) kapcsolatban a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint

Koronavírus - Pekingben tovább folytatódik a lakosság tesztelése

Pekingben tovább folytatódik a lakosság koronavírus-tesztelése, miután a város lakóinak zömét a múlt héten három körben tesztelték

Téves riasztás miatt kiürítették az amerikai törvényhozás épületét

A helyi idő szerint este fél hétkor kiadott riasztást kevesebb mint 20 perccel később lefújták

Szlávik: Egyre enyhébb megbetegedést okoz a koronavírus

A koronavírus a megjelenése óta folyamatosan gyengül és egyre enyhébb megbetegedést okoz, ezért az a valószínű, hogy előbb-utóbb az influenzához hasonló időszakos vírussá válhat

A koronavírus fertőzöttek száma 502,8 millió, a halálos áldozatoké 6,193 millió a világon

A világon 502 889 220 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 193 333

Új koronavírus-mutáns jelent meg

Az Egyesült Királyságban egy új koronavírus-variánst azonosítottak, viszont a szakértők állítása alapján egyelőre még nem kell tőle tartani

Feloldják a kötelező maszkviselést a buszokon és vonatokon Csehországban

Csehországban április 14-i hatállyal feloldják a koronavírus járványa nyomán kötelezővé tett, FFP2-es maszkviselésre vonatkozó szabályokat a buszokon és vonatokon

Katonai orvosokat küldtek Sanghajba a teljes lakosság tesztelésére

Katonai orvosokat és egészségügyi dolgozókat küldött Sanghajba a kínai hadsereg a város mintegy 25 milliós lakosságának koronavírus-tesztelésére

5512 az új fertőzöttek száma Magyarországon

Magyarországon a beoltottak száma 6 390 568, közülük 6 161 000-en a második, 3 796 660-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták

A koronavírus fertőzöttek száma több mint 429,7 millió a világon

A világon 429 717 855 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 917 660

6286 az új fertőzöttek száma Magyarországon

Magyarországon a beoltottak száma 6 390 100, közülük 6 159 543-an a második, 3 794 636-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták

A koronavírus fertőzöttek száma több mint 427 millió a világon

A világon 427 358 056 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 904 723

3193 az új fertőzöttek száma Magyarországon

Magyarországon a beoltottak száma 6 389 711, közülük 6 158 184-en a második, 3 792 988-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták

A koronavírus fertőzöttek száma több mint 426 millió a világon

A világon 425 942 053 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 890 818

13 261 az új fertőzöttek száma Magyarországon

Magyarországon a beoltottak száma 6 389 336, közülük 6 156 649-en a második, 3 791 546-an a harmadik oltást is megkapták

A személyes felelősségérzetre kerül át a hangsúly a brit járványkezelésben

Nagy-Britannia a kormányzati beavatkozások gyakorlatáról áttér a személyi felelősség elvének alkalmazására a járványkezelésben

Márciustól oltatlanok is beutazhatnak Izraelbe negatív teszttel

Márciustól koronavírus elleni védőoltás nélküli turisták is beutazhatnak Izraelbe előzetes és érkezés utáni negatív teszttel, és fokozatosan megszüntetik az iskolások tesztelését

A koronavírus fertőzöttek száma több mint 424 millió a világon

A világon 424 272 806 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 886 794