A csapásoknak civil halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.
Az élelmiszer bekerült az orosz rezsim terrorfegyver-arzenáljába, csak így lehet azt jellemezni, hogy Moszkva blokád alá vont 20 millió tonna ukrajnai gabonát
Ukrajna visszautasítja azokat az orosz állításokat, amelyek szerint orosz csapatok nagyrészt ellenőrzésük alatt tartják a stratégiailag fontos kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városát
Karbonadót fizettetne meg a nem elektromos autók tulajdonosaival Frans Timmermans
Törökország úgy látja, vissza akarnak térni az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokhoz
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő válaszolt a petárdák, tűzijátékok és más pirotechnikai eszközök betiltásával kapcsolatos petícióra
Újranyitott kedden Kijev Pogyil kerületének színháza, az első előadásokra már el is keltek a jegyek
Az U13-as korosztálytól egészen az U19-esig közel száz ukrán gyermeknek segít a magyar bajnok Ferencváros labdarúgóklub
Volodimir Zelenszkij utasítást adott a kormánynak, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a gáz- és áramdíjak ne változzanak a következő fűtési szezonban
Ukrajna továbbra is számíthat az Egyesült Államok és szövetségesei jelentős támogatására, tiszteletből a normandiai partraszállásban részt vett katonák iránt
Az ukrán-magyar határszakaszon 5535 ember lépett be kedden Magyarországra
Aresztovics szerint a külföldre való utazás megoldására van kilátás, a vita elmozdult a holtpontról
Az európai országok nemzeti érdekének nevezte az Ukrajna és Oroszország közötti tűzszünet elérését a növekvő energia- és élelmiszerárak miatt Matteo Salvini
Vlagyimir Putyin orosz elnök gyűlölete a nyugati demokratikus modell ellen irányul, és szét akarja rombolni az Európai Uniót
Az orosz rezsim stratégiája megbukott, nem sikerült megdöntenie az ukrán kormányt, és nem sikerült megosztania a NATO és az EU-tagállamokat
Az ukrán fegyveres erők azt tervezik, hogy az egész ország légvédelmi rendszerét korszerűsítik
A nyugati politikusok és média kezd nyomást gyakorolni Ukrajnára, hogy fejezze be a háborút számára kedvezőtlen feltételekkel
Az orosz földgázszállítások leállítását, ennek a hetedik uniós szankciócsomagba foglalását szorgalmazta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter.
8 újságíró közvetlenül szakmai feladatai teljesítése közben halt meg, 24 pedig mint a harci cselekmények közben vesztette életét
A Németország a januárban megígért ötezer sisakot még nem szállította le, a német embereknek a politikusaik körmére kellene nézni
Rokszolana Pidlasza parlamenti képviselő elmondása szerint előfordulhat, hogy Ukrajna idén nem talál lehetőséget a zöldség- és gyümölcsexportra
Levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnöknek, amelyben válaszolt kollégája őt bíráló kijelentéseire
Oroszország az ukrán kulturális önazonosságot is meg akarja semmisíteni az Ukrajna elleni támadással
Podoljak azzal fordult az ukránokhoz, hogy nem kell megijedniük attól a hírtől, hogy "odaadunk valamit"
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton május 30. és június 6. között 1648 menekülőnek segítettek
Ukrajna jelenleg nem fontolgat semmilyen alternatívát az európai uniós csatlakozás helyett
Minden korábbinál súlyosabb energiaválság alakulhat ki az orosz-ukrán háború miatt – ettől tart a nemzetközi energiaügynökség vezetője
Ukrajna nagyon sokáig kitart a háborús körülmények között, annak ellenére, hogy nagy részét megszállták, pénzügyi és energia problémái vannak
Ukrajnának nem csupán modern fegyverekre van szüksége az ellentámadáshoz, hanem hat új dandárt is fel kell állítania az intenzív hadművelet folytatásához
Az ukrán-magyar határszakaszon 4668 ember lépett be hétfőn Magyarország területére