A mostani Dánia harmincadik, Ukrajnát segítő katonai csomagja.
A pekingi kormány nem tekinti Ukrajnát szuverén államnak – tette hozzá a német elemző.
A fehéroroszok esetleges kizárásáról az UEFA vezető testülete dönthet.
Az Avenger alkalmas az iráni gyártású Sahid kamikaze drónok hatékony felderítésére és megsemmisítésére is.
A csehországi iskolákat jelenleg több mint 70 ezer ukrán gyermek látogatja.
"Szó sem lehet az ukránok feje fölött folytatott akármilyen tárgyalásról" - hangsúlyozta.
Ukrajna száz új KTO Rosomak típusú páncélozott harcjárművet rendelt Lengyelországtól.
"Úgynevezett felesleges anyagról van szó, amelyet anélkül küldhetünk Ukrajnába, hogy ezzel veszélyeztetnénk saját védelmi képességeinket" - közölte Jana Cernochová.
Hangsúlyozta: ahhoz hogy Ukrajna a szövetség teljes jogú tagjává váljon, függetlennek és demokratikusnak kell lennie.
A cél elsősorban az iskolai tanulók lelki megerősítése.
A hadköteles férfiak fejenként 3000 dollárt fizettek a szolgáltatásokért.
Kárpátalja újabb katonája esett el a harcokban.
Macron szerint Kínát be kell vonni az orosz-ukrán béketárgyalásokba, és Peking segítségét kell kérni az egyezség megkötéséhez.
Emlékeztetett: a világtörténelem során csak egy ország, Japán szenvedett el atomtámadást.
A támadásban egy helyi lakos megsérült
A főtitkár hangsúlyozta: "egy erős, független Ukrajna létfontosságú az atlanti térség stabilitása szempontjából, a NATO Ukrajna mellett áll, amíg csak szükséges, mert az ország jövője az atlanti családban van".
Az újabb csomagban elsősorban lőszerek vannak, mások mellett az Egyesült Államok által szállított HIMARS rakétatüzérségi eszközökbe.
Izrael továbbra is kiáll Ukrajna mellett, és folytatni fogja a humanitárius segítségnyújtást az ukrán népnek - jelentette ki az izraeli külügyminiszter.
Úgy vélte, el kell kerülni, hogy egy kézigránát, egy célt tévesztett lövedék vagy egy eltévedt bomba nagyobb katasztrófát okozzon, mint ami Csernobilban történt.
Az Ukrajna ellen háborúzó Oroszországnak fel kell hagynia a megtámadott ország mezőgazdasági területeinek aknásításával - közölte kedden Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Hangsúlyozta, hogy továbbra is Bahmut áll az orosz hadsereg - elsősorban a Wagner-csoport - támadásainak középpontjában.
"Minden tőlünk telhetőt megteszünk, katonai, politikai és pénzügyi támogatást nyújtunk annak érdekében, hogy Ukrajna győzedelmeskedjen" - nyomatékosította.
Az orosz-ukrán háborúban meghalt a kárpátaljai Andrij Kipeny őrmester.
Az ukrán légierő a nap folyamán öt csapást mért orosz élőerő- és fegyverzetgócpontokra.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője szerint „a MiG-ek, még a szövetségesek által biztosítottak is, morálisan és fizikailag elavultak”.
Tucatnyi dróntámadást hárított el az ukrán légvédelem keddre virradóra - közölte az ukrán hadsereg.
Ukrajna újabb 12 állampolgára térhetett haza orosz fogságból, köztük öt súlyosan sérült.
"Semmit sem foglaltak el, és enyhén szólva messze vannak attól, hogy bármit is elfoglaljanak a városban" - jelentette ki a szóvivő,
Magyarország intenzíven jelen van az ukrajnai újjáépítésben, Ukrajna és Magyarország közös útja a szoros együttműködés - jelentette ki Magyar Levente.
A szertartáson a családon kívül részt vettek az elhunyt rokonai, barátai és a Beregszászi kistérség polgárai is.