A NATO-tagországok egyetértenek abban, hogy történelmi hiba lenne, és mélyreható következményekkel járna, ha Kína katonailag támogatná Oroszországot az ukrajnai háborúban - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán, a tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Stoltenberg felhívta a figyelmet:
"Kína nem hajlandó elítélni Oroszország agresszióját, visszhangozza az orosz propagandát, és támogatja az orosz gazdaságot, miközben együttesen fokozzák katonai tevékenységüket a csendes-óceáni térségben".
"Kína és Oroszország egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Alig néhány héttel az ukrajnai invázió előtt aláírtak egy partnerségi megállapodást, amelyben egyértelműen kijelentik, hogy az orosz-kínai partnerségnek nincsenek határai"
- mutatott rá.
Véleménye szerint ez szükségessé teszi a szövetség számára, hogy újragondolja Kínával kapcsolatos politikáját, ami magában foglalja a független partnerekkel, Ausztráliával, Új-Zélanddal, Japánnal, Dél-Koreával folyó együttműködést.
A főtitkár kitért Oroszország bejelentésére is arról, hogy taktikai atomfegyvereket fog állomásoztatni Fehéroroszországban. Szerinte ez azt mutatja, hogy a pár nappal korábban Kínával aláírt megállapodása, miszerint az országoknak nem szabad nukleáris fegyvereket határaikon túlra telepíteni, csupán "üres ígéret" volt.
A főtitkár a kétnapos tanácskozást összegezve elmondta: a NATO-tagországok új kötelezettségvállalásokat tettek az ukrán erők folyamatos katonai támogatására vonatkozóan, és megállapodtak abban, hogy egy többéves stratégiai segítségnyújtási programot dolgoznak ki Ukrajna számára. Mint mondta, azt, hogy mikor ér véget a háború, még nem lehet tudni, de fel kell arra készülni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ne tudja még jobban aláásni az európai biztonságot.
"Ezért lehetővé kell tennünk Ukrajna számára, hogy megvédje magát a jövőbeni agresszióval szemben, ami segíteni fogja az országot az euroatlanti integráció felé vezető úton is"
- hangsúlyozta.
Stoltenberg elmondása szerint a hosszú távú segítségnyújtási program magában foglalja az ország védelmi kapacitásainak megerősítését, valamint a szovjet gyártmányú felszerelésekről a NATO-szabványúakra való áttérés megkönnyítését.
Hangsúlyozta:
ahhoz hogy Ukrajna a szövetség teljes jogú tagjává váljon, függetlennek és demokratikusnak kell lennie.
"Ha Putyin elnök győz Ukrajnában, az veszélyes üzenetet küld a világ tekintélyelvű vezetőinek arról, hogy céljaikat nyers erővel is elérhetik"
- figyelmeztetett.
Hozzátette, hogy a NATO továbbra is támogatni fogja az orosz nyomás alatt álló partnerországokat, köztük Moldovát, Georgiát és Bosznia-Hercegovinát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.