Orosz támadás érte Dnyipró egyik vállalatát június 29-én reggel. Az előzetes adatok szerint legalább tíz ember megsérült, négyen életüket vesztették.
Jelentette ki Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.
A szombat hajnali orosz dróntámadás energetikai létesítményekben okozott kárt.
Az emberek vallomásai szerint az orosz megszállók brutálisan bántak a helyi lakossággal.
A támogatást egyhangúan fogadták el.
Ukrajna a támogatás első részletét márciusban kapja meg.
A támogatás előfeltétele, hogy Kijev továbbra is fenntartsa és tiszteletben tartsa a demokratikus mechanizmusokat.
Három másik külföldi pedig megsebesült.
Nem léphetnek többé az ukrán Enerhoatom munkatársai a zaporizzsjai atomerőmű területére
Az ukrán katonák oktatása a szélesebb uniós katonai kiképzési misszió keretében történik.
Putyinnak el kell veszítenie a háborút.
Régóta sejthető volt.
207 ukrán katona és civil térhetett haza orosz fogságból.
A legérzékenyebb termékek, köztük a baromfi, a tojás és a cukor esetében vészfékmechanizmust irányoztak elő.
Szavai szerint sürgősen foglalkozni kell az Ukrajnának nyújtott katonai segítség minden vonatkozásával
Görögország Ukrajnának adja felesleges lőszereit.
Zelenszkij a fronton kialakult helyzetet nehéznek nevezte.
Ki kell pótolni az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a tűzképesség tekintetében mutatkozó rendkívüli aránytalanságokat.
Valószínűleg klórpikrines gránátokat
Az ukrán csapatok az elmúlt 24 órában 13 orosz támadást vertek vissza Avgyijivkában és környékén.
Ukrajnának 880 ezer katonája van a hadseregben.
Donald Trump szerint megválasztása esetén gyorsan véget tudna vetni az orosz-ukrán konfliktusnak.
Több mint 50 millió hrivnya értékű élelmiszerhiányt fedeztek fel.
Mivel Oroszország továbbra is destabilizálja az ukrajnai helyzetet
Ha Ukrajnának lenne ilyen joga, a háború másképp alakulna.
Andrij Tkacsuk sofőrként szolgált a hadseregben
Franciaország "egy orosz dezinformációs kampány célpontja".
A csapások következtében hét helyi lakos sérült meg, köztük gyerekek.
Az ukrán fél még mindig nem kapta meg azon foglyok hivatalos listáját, akik állítólag a repülőgépen haltak meg.