Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel, 2024. július 31-ig meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedések hatályát, mivel - indoklása szerint - Oroszország folytatja azon tevékenységeit, melyek destabilizálják az ukrajnai helyzetet - közölte az uniós tanács közleményében hétfőn.
A korlátozó intézkedéseket az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz lépésekre - a Krím elcsatolására - válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd rendre meghosszabbította őket.
A szankciók a pénzügyi, az energetikai és a védelmi ágazatra, valamint a kettős felhasználású termékek területére irányulnak. Kiterjednek a fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére, továbbá
korlátozzák Oroszország hozzáférését a kőolajtermelésben és -feltárásban felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.
Hétfői közleményében az uniós tanács kiemelte: mindaddig, amíg Oroszország jogellenes tevékenységeket folytat, amelyek az erőszak alkalmazásának tilalmát is sértik, helyénvaló hatályban tartani az EU által bevezetett valamennyi korlátozó intézkedést, és szükség esetén további intézkedéseket hozni.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.