A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
Tovább csökkent az ukránok optimizmusa azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz Ukrajna 10 év múlva.
A nagy horderejű botrány után Ukrajnában csaknem 200 ember vesztette el a rokkantsági státuszát az ellenőrzések után.
„Erős a lehetősége” annak, hogy Oroszország nem hagyományos támadást intéz NATO-országok ellen – mondta egy magas rangú NATO-tisztségviselő.
A beléptetettek közül a rendőrség 40 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Az orosz veszteség meghaladja a 787 ezer főt.
Több mint százötven iskola költözik a föld alá Ukrajnában.
Oroszország jelentősen növelte légitámadásainak intenzitását Ukrajna ellen.
Nagy-Britannia 4,5 millió font (2,25 milliárd forint) támogatást ad Kijevnek erre a célra.
Rekordszámú, több mint 470 millió gyermek él válságövezetben az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jelentése szerint.
Az ukrán elnök szerint az orosz elnök utasítására második energiafrontot nyitott Ukrajna ellen.
A csomag tartalmaz majd további légvédelmi képességeket, amelyek segítik Ukrajnát a karácsonykor történt orosz rakéta- és dróntámadásokhoz hasonló légicsapások elleni védekezésben.
Mihajlo Lesko egy rohamosztag parancsnoka volt.
Az ukrajnai háború kezdete óta eddig 51 ezer ukrán katona részesült kiképzésben Nagy-Britannia területén.
A szlovák miniszterelnök közölte: az orosz gáz alternatív útvonalakon történő szállítása jelentős többletköltséggel járna.
A szállítmány – mintegy 100 millió köbméter cseppfolyósított földgáz- egy görög újragázosító terminálba érkezett, onnan pedig gázvezetéken keresztül Ukrajnába.
Volodimir Zelenszkij szerint ha Kína valóban arra törekszik, hogy ne szélesedjen ki az ukrajnai háború, akkor most befolyást kellene gyakorolnia Észak-Koreára.
Óriási sebezhetőséget jelent a tenger alatt futó, időközben egyre inkább gyarapodó kritikus infrastruktúra.
Belehalt sérüléseibe az ukrán hadsereg fogságába esett sebesült észak-koreai katona – közölte a dél-koreai hírszerző szolgálat pénteken.
Az elmúlt három évben Hollandia különféle módokon támogatta Ukrajnát – erkölcsileg, humanitárius és újjáépítési segélyekkel, gazdasági és katonai támogatást nyújtott.
Az El Al Airlines nevű izraeli légitársaság bejelentette, hogy az oroszországi légtérben zajló fejlemények miatt a jövő hétre felfüggeszti járatait a Tel Aviv-Moszkva útvonalon.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön megbeszélést tartott a háború miatt külföldre menekült ukránok visszatéréséről.
A dél-koreai titkosszolgálat megerősítette, hogy egy sebesült észak-koreai katonát fogtak el az ukrán erők.
A beléptetettek közül a rendőrség 26 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
338 kilométeren húzódik a két ország határvonala, a legkritikusabb terület Narva városa és a Narva folyó környéke.
Erről Olekszandr Zavitnevics, az Ukrán Legfelsőbb Tanács Nemzetbiztonsági, Védelem és Hírszerzés Bizottságának elnöke számolt be.
A kijevi tájékoztatás szerint 35 orosz támadást jelentettek a város környékén.
Kárpátalján előreláthatóan 2,5-3,5 órán keresztül lesz villanykikapcsolás csütörtökön.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lakásokról szóló okleveleket adott át az orosz–ukrán háború harcosai és áldozatai családjának.
Volodimir Zelenszkij hevesen elítélte Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony napi „embertelen támadását”.