Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, ukrán elnök, Elnöki Hivatal, ukrán politikus
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: Elnöki Hivatal

MTI

 / Gazdaság

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész „alkut kötni” az amerikai elnökkel, és az ásványi anyagok területén partnerséget ajánl Donald Trumpnak az Oroszország elleni háborúban kapott amerikai katonai segítség ellentételezéseként – írja az MTI.

Hirdetés

Volodimir Zelenszkij a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy „ha alkuról beszélünk, akkor kössünk alkut.” Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ukrajna „nem odaadja” erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült Államoknak.

Az ukrán államfő azt mondta, hogy „az amerikaiak segítettek a legtöbbet, ezért az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresniük. Elsőbbséget kell kapniuk, amit meg is fognak kapni. Erről is szeretnék beszélni Trump elnökkel– mondta a Reuters hírügynökségnek.

Kapcsolódó:
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (bal) és Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója Kijevben 2025. február 4-én. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (bal) és Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója Kijevben 2025. február 4-én. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat
Hirdetés

Volodimir Zelenszkij arról is beszélt, hogy a két ország Ukrajna hatalmas földalatti tárolóinak használatáról is tárgyal, ahol amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG) tárolnának.

Az ukrán elnök az interjú során bemutatott egy térképet Ukrajna ásványlelőhelyeiről. Azt mondta, ezeknek kevesebb mint 20 százaléka, a ritka földfémlelőhelyeknek ugyanakkor a fele a jelenlegi harcvonalak orosz oldalán található. Az ukrán elnök szerint Oroszország ezeket az erőforrásokat megnyitja szövetségesei, Észak-Korea és Irán előtt, amelyek amerikai esküdt ellenségei.

Elmondta, hogy Ukrajna rendelkezik Európa legnagyobb titánkészletével, ami nélkülözhetetlen a légi közlekedésben és az űriparban, valamint az atomenergiához és fegyverekhez használt urániumhoz. A titánlelőhelyek nagy része Ukrajna északnyugati részén található, távol a harcoktól.

Az interjú során az ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy még azelőtt találkozhat Donald Trumppal, mielőtt az Egyesült Államok elnöke leülne tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mert

„különben ez Ukrajna nélküli, Ukrajnáról szóló párbeszédnek tűnik”.

Volodimir Zelenszkij azt mondta, hogy részt kíván venni a február 14-16 között tartandó müncheni Biztonsági Konferencián, ahová az amerikai elnök oroszországi és ukrajnai különmegbízottját, Keith Kelloggot is várják.

Kapcsolódó:
 Zelenszkij győzelmi tervének része, hogy Trump szemet vetett Ukrajna ritkaföldfém-lelőhelyeire – Elnöki Hivatal
Zelenszkij győzelmi tervének része, hogy Trump szemet vetett Ukrajna ritkaföldfém-lelőhelyeire – Elnöki Hivatal

Az ukrán államfő a hírügynökségnek elmondta azt is, hogy a jövő héten elindítanak egy különleges programot, amivel érdekeltté kívánják tenni a 18 és 24 év közötti fiatalokat, hogy vállaljanak katonai szolgálatot.

„Ez egy különleges szerződés, ami sok kedvezményt biztosít nagyon nagy pénzbeli támogatással. A részleteket a közeljövőben, a napokban hozzák nyilvánosságra”

 – tette hozzá Volodimir Zelenszkij, aki szerint ez nem mozgósítás hanem felajánlás azoknak, akik önként akarnak szolgálni.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.