A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
Ukrajna magas szintű delegációval érkezett a törökországi tárgyalásokra, ám a moszkvai hírek az orosz küldöttség összetételéről azt mutatják, hogy a Kreml csupán díszletszintű jelenléttel készül - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A tervek szerint három év után először csütörtökön folytat közvetlen tárgyalást Oroszország és Ukrajna.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön Ankarába érkezett, ahol Recep Tayyip Erdogan török elnökkel találkozik.
A főtitkár hangsúlyozta, hogy eredményt csak úgy lehet elérni, ha orosz részről megfelelően összeállított delegációval jelennek meg csütörtökön Isztambulban.
Egy nap alatt 1220 új áldozat, 263 haditechnikai eszköz megsemmisült.
Az Európai Unió arra készül, hogy heteken belül jóval magasabb vámokat vet ki az Ukrajnából származó importra, ami a háború jelenlegi, kritikus időszakában súlyos csapás lenne Kijev gazdasága számára.
Elmondása szerint a szóban forgó lehetséges intézkedések között szerepel az orosz jegybankra, valamint a Kreml árnyékflottájára vonatkozó korlátozás bevezetése.
Az orosz fél saját propagandisztikus narratíváját rombolja le.
A főtitkár aláhúzta azt is, hogy az ENSZ kész minden támogatást megadni egy esetleges, Ukrajnába küldendő békefenntartó misszióhoz, amennyiben a felek ebben a kérdésben egyezségre jutnak.
A técsői járási katona 1991-ben született.
Az orosz légitámadás Szumi, Dnyipro, Poltava, Kijev és Ivano-Frankivszk megyében okozott károkat - áll a légierő hivatalos közleményében.
A finn kormány 65 évre kívánja emelni a tartalékosok felső korhatárát.
Az orosz-ukrán háború új szakaszába lépett: a harckocsik, amelyek egykor a frontvonalak meghatározó erői voltak, mára inkább rejtőzködő, óvatos tüzérségi eszközökké váltak.
Az oroszok döntéseket nem fognak meghozni kényszer nélkül.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utazik el Törökországba azért, hogy Ukrajnával tárgyaljon a békéről csütörtökön – derült ki szerda este.
Az esetleges ukrajnai békemisszió keretében csak külső támogatást biztosít az abban részt vevő szövetséges katonáknak - erősítette meg Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
Tajvan úgy döntött, hogy csatlakozik a Litvánia és Izland vezette Ukrajna aknamentesítéséért felelős nemzetközi koalícióhoz.
Az új intézkedések célzott vízumtilalmakat, vagyonbefagyasztásokat, exportkorlátozásokat és az árplafont kijátszó szereplők listázását tartalmazzák, különös tekintettel az orosz árnyékflottára és a bankszektorra.
A gyanú szerint orosz állami szervek megbízásával három ukrán állampolgár olyan csomagokat akartak küldeni, amelyek szállítás közben robbantak volna fel.
Kedd estétől az orosz hadsereg összesen145 drónnal és egy Iszkander típusú ballisztikus rakétával támadott ukrajnai célpontokat.
Az orosz hadsereg összvesztesége meghaladta a 969 ezer főt.
Ez a háború mindenkinek drága - mondta.
Az FSZB elit elnöki ezredét is bevetették az oroszok a kelet-ukrajnai Csasziv Jar ostromában – közölte az ukrán hadsereg.
Macron elmondta, hogy az újabb szankciók a pénzügyi szolgáltatásokat, az olajat és a másodlagos eladókat célozzák majd, amennyiben Oroszország nem egyezik bele a tűzszünetbe.
Tűzszünetről és fogolycseréről szeretne tárgyalni az ukrán elnök, ha személyesen találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az agresszorral való kapcsolatfelvétel egyéb formátumait nem vizsgálták – jelentette ki kedden az ukrán elnök.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter részt vesz az Isztambulban csütörtökön tervezett orosz–ukrán tárgyalásokon – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
"Önmagában az, hogy Putyin konkrét tárgyalásokról beszél Ukrajnával, egy reakció az új helyzetre" - tette hozzá.
Oroszország egyre jobban aggódhat az állami bevételek miatt: az állam tengeri kőolajexportjának értéke az elmúlt négy hétben 4,09 milliárd dollárra csökkent.
Jermak: minden eddiginél egyértelműbb jelét adhatja Putyin, hogy esze ágában sincs lezárni a háborút
Úgy hiszem, ha Vlagyimir Putyin nem hajlandó Törökországba jönni, az lesz a végső jel arra, hogy Oroszország nem akarja befejezni ezt a háborút, hogy Oroszország sem nem hajlandó, sem nem áll készen semmilyen tárgyalásra – mondta Jermak.