Oroszország újabban nem ritkán több száz drónnal lövi Ukrajnát, ez viszont egyre nagyobb kihívást jelent a légvédelem számára. Kijev viszont talált egy hatékony megoldást a támadások ellen.
Ukrajna egyre nehezebb helyzetbe kerül, mivel Oroszország egyre nagyobb támadásokat indít az ország területe ellen, miközben az Egyesült Államok támogatása csökken. Ebben a helyzetben Kijev komoly kihívásokkal néz szembe, hogy elhárítsa a hatalmas méretű drónzáporokat. Legutóbb 440 Sahed-drón mellett 72 csali és különféle rakéták egész sora csapott le az ukrajnai célpontokra. Ez már olyan szint, amellyel a légvédelem nehezen birkózik meg, mivel a túlterhelés miatt egyszerűen nem képes mindent megfelelően követni. Az elektronikus jelzavarásnak is képesek ellenállni az újabb modellek, valamint mesterséges intelligenciával vannak felszerelve.
Az ukránok ezekre komplex megoldást dolgoztak ki, hogy a hagyományos légvédelmi ütegeket kiegészítik különféle eszközök, így például vadászgépekkel próbálják megsemmisíteni a rakétákat, valamint a mesterséges intelligenciával ellátott drónok is segítik a védelmet.
Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ (CCD) vezetője kijelentette, hogy ez utóbbi lehet a jövő a hadviselésben. Szerinte
az adatelemzés, az érzékelők és a különféle műszerek szerepe egyre jobban megnő, algoritmusok fogják átvenni az irányítást a frontvonalon.
Kijev kijelentette, hogy a korábban ismert módszerek kiegészítése ás forradalmasítása mellett saját elfogó rendszerek kifejlesztésén is dolgoznak, hogy ezzel csökkentsék a kitettségüket más országoktól. Ez újabb nagy lépés lehet afelé, hogy Ukrajna függetlenítse magát a hadiipari fronton - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.