A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Az eddigi adatok szerint tíz ember vesztette életét, köztük hét rendőr és egy orvos.
Tizenegy ember meghalt, köztük két gyermek, az Ukrajna északkeleti részén fekvő Szumiban egy lakóházat érő orosz rakétatámadásban.
Az ellenség célpontja az Ukrajna egész területén található energetikai infrastruktúra volt.
Példátlan támadás érte Kárpátalját: Munkácsnál felrobbant egy drón, Ungvárnál is rakétákat észleltek
Vasárnap hajnalban egy, a szokásosnál is erősebb drón- és rakétatámadás érte Ukrajnát. Példátlannak számít az is, hogy ez esetben Kárpátalját is érintette az agresszív akció.
Délelőtt 10:00 óráig két X-101 cirkáló rakéta, két Iszkander-M/KN-23 ballisztikus rakéta, valamint 37 ellenséges drón megsemmisítéséről érkezett jelentés.
Három rakétával, 110 drónnal és irányított légibombákkal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg keddre virradóra – közölte az ukrán légierő.
Édesanyjuk holttestét tegnap emelték ki a romok alól.
Zelenszkij ismételten hangsúlyozta: Ukrajnának fegyverekre van szüksége ahhoz, hogy "megvédje magát az orosz terrortól".
Hatan életüket vesztették, több mint húszan pedig megsebesültek rakétákkal, drónokkal és irányított légibombákkal végrehajtott orosz légicsapások következtében Ukrajnában.
Az ukrán légvédelem négy rakéta és 62 drón lelövéséről számolt be, a jelentés szerint további 26 célpont eltűnt a radarokról.
Oroszország rakétacsapást mért Zaporizzsja városára kedden, az eddigi adatok szerint hatan vesztették életüket, és 23-an sebesültek meg a támadásban.
Harkivban ketten megsebesültek egy bombatalálat következtében, Kijevben kilenc órán át tartott a légiriadó - közölte kedd reggel az ukrán védelem.
Az orosz hadsereg egy ballisztikus rakétával és 80 drónnal támadta meg Ukrajnát hétfőre virradó éjjel.
Oroszország egy hét alatt több mint 900 bombával támadta Ukrajna különböző régióit, mintegy 30 rakétát és csaknem 500 Shehedet is indított.
Az orosz hadsereg nyolc rakétával és 43 drónnal támadta Ukrajnát csütörtökre virradóra.
Az orosz hadsereg rakétákkal, drónokkal és irányított légibombákkal támadta Kijevet, Harkivot és Krivij Rih városát, sok a halott és a sebesült.
Az államfő köszönetet mondott mindenkinek, aki nap mint nap és éjt nappallá téve azon dolgozik, hogy megvédje az ukránokat az orosz támadásoktól.
Október 25-én éjjel az orosz csapatok rakétatámadást indítottak a Dnyipro ellen.
Az orosz csapatok 260-szor nyitottak tüzet, 41 légicsapást hajtottak végre, és 68 irányított bombát dobtak le lakott területekre az elmúlt nap alatt az oroszországi kurszki régióban.
A hőmérséklet csökkenésére várnak.
Ukrajna számít a Vatikán és minden nemzetközi partner segítségére, hogy kiszabadítsák a még mindig orosz fogságban lévő több ezer ukránt.
Az orosz hadsereg 116 drónnal és három rakétával támadta Ukrajnát hétfőre virradó éjjel.
Az orosz erők csak az utóbbi egy hétben mintegy nyolcszáz légibombával és több mint ötszáz drónnal támadták Ukrajnát.
Az orosz hadsereg 56 drónnal és egy rakétával támadta meg Ukrajnát csütörtökre virradó éjjel, az ukrán légvédelem 22 drónt lelőtt, további 27 eltűnt a radarokról.
Az orosz hadsereg 136 drónnal és két rakétával támadta meg Ukrajnát szerdára virradó éjjel, az ukrán légvédelem 51 drónt lelőtt, további 60 eltűnt a radarokról.
Orosz támadás érte az Ukrajna déli részén fekvő Mikolajiv városát, egy ember meghalt és legkevesebb 16 megsebesült.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök európai körútját követően további katonai segélyt sürgetett nyugati partnereitől vasárnap.
68 orosz drón érkezett Ukrajna légterébe a szombaton késő este óta zajló orosz támadásban, ezek közül 31-et tudott lelőni a légvédelem.