A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
A mostani masszív orosz légitámadás különlegessége a jelentős számú rakéta volt.
A képviselet épületét súlyosan megrongálta a robbanás lökéshulláma, de az alkalmazottak nem sérültek meg.
Hangsúlyozta, hogy itt az ideje új, szigorú szankciók bevezetésének Oroszország ellen mindazért, amit tesz.
Rakétatámadás érte Kijevet augusztus 27-ről 28-ra virradó éjjel, három ember meghalt, köztük egy gyermek
A támadások többemeletes épületeket és egy mezőgazdasági létesítményt is érintettek.
Munkácson eloltották a rakétacsapás okozta tűzet – 7000 négyzetmétert érintett a pusztítás.
Az augusztus 21. 12:30-as adatok szerint 19 sérültet regisztráltak.
Az oltási és mentési munkálatokban 54 tűzoltó, 15 tűzoltó jármű, valamint az Ukrán Vasút két speciális tűzoltóvonata vett részt.
Orosz támadásban megsemmisült egy kárpátaljai nagyvállalat Munkácson, több ezer család maradt megélhetés nélkül.
Az orosz hadsereg több mint hatszáz rakétát és drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradóra.
Az ukrán elnök szerint Oroszország több rakétát lőtt ki egy amerikai befektetésű kárpátaljai üzemre, amely hétköznapi kávégépeket gyártott.
A legfiatalabb sérült 22 éves, a legidősebb 63.
Augusztus 21-én reggel orosz drón zuhant le a Huszti járásban található Lipovec községben.
A támadásban több ember megsérült, raktárépületek semmisültek meg.
Csütörtök hajnalban rakétatalálat ért egy üzemet a kárpátaljai Munkácson.
Az orosz hadsereg két ballisztikus rakétával és 93 drónnal támadt ukrajnai célpontokat szerdára virradóra.
Oroszország több mint 60 drónt és egy ballisztikus rakétát vetett be Ukrajna ellen.
Az orosz hadsereg 10 rakétát és 270 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen keddre virradóra.
A légvédelem 63 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérített az eredeti pályájáról.
Legalább hat civil meghalt és 15-en megsérültek orosz támadásokban Ukrajna több régiójában.
Oroszország négy rakétával és 48 drónnal támadt ukrajnai célpontokat.
Orosz rakétatámadás érte az Ukrán Szárazföldi Erők egyik kiképzőközpontját – egy halott és több sebesült.
Oroszország nagyszabású támadást hajtott végre szombatra virradóra Ukrajna ellen.
A támadás fő célterülete a Harkiv megyei Lozove városa volt.
Az ukrán légvédelem egységei hatvan drónt és egy rakétát lőttek le.
A támadás következtében több civil is megsérült.
A rakéták nagyon alacsony magasságban repültek.
Több ember életét vesztette, több tucatnyian megsérültek Kijevben egy nagyszabású orosz drón- és rakétatámadásban a július 31-re virradó éjszaka.
Gyakorlatozó ukrán katonákat talált telibe egy orosz rakéta: legalább hárman meghaltak, sok a sérült
Hivatalos vizsgálat indult a történtek miatt.