A múzeumlátogatás hamarosan jóval többről szólhat, mint vitrinek és feliratok böngészéséről: a tudósok szerint a jövőben szagolni is lehet majd a történelmet.
A kezdeményezéssel szeretnék felkelteni a diákok érdeklődését a múzeumok, a művészetek világa iránt.
A Louvre múzeumból október 19-én loptak el nyolc koronaékszert, amelyek azóta sem kerültek elő.
Öt embert vettek őrizetbe szerdán Párizsban: hármat azóta szabadon engedtek, kettő ellen eljárás indult.
Két gyanúsítottat vettek őrizetbe a párizsi Louvre múzeumból ellopott koronaékszerekkel kapcsolatban.
Profi munkát végeztek a vakmerő rablás végrehajtó betörők a párizsi Louvre múzeumban.
A KRE Múzeuma és Levéltára 2005. január 1-én kezdte meg működését.
Egy híres kínai, egymilliárd font értékű kerámiagyűjteményt kap a British Múzeum.
Egy angol múzeumban ugyanis folyamatosan mozog egy négyezer éves, Egyiptomból származó múmia.
A párizsi olimpia kezdete óta 20 százalékkal több turista érkezett a francia fővárosba és környékére az előző év ugyanezen időszakához képest.
Grúzia Fekete-tenger menti szakadár régiójában, Abháziában
Szakértők egy csoportja nemrégiben egy olyan sétapálcára bukkant, amely feltehetően az egyik leghírhedtebb sorozatgyilkos, Hasfelmetsző Jack ügyének egyik gyanúsítottját ábrázolja.
2020 és 2021 között legalább 700 műtárgyat szolgáltattak vissza tizennégy országnak, közöttük Kambodzsának, Indiának, Pakisztánnak, Egyiptomnak, Iraknak, Görögországnak és Olaszországnak.
Közel harminc műtárgyat foglalt le a rendőrség a New York-i Metropolitan Múzeumból.