A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Az orosz hadsereg ballisztikus rakétákat és drónokat vetett be ukrajnai célpontok ellen péntekre virradó éjjel.
A légierő parancsnokságának kedd reggeli, a Telegramon közzétett jelentése szerint az orosz hadsereg összesen 60 drónnal támadott ukrajnai célpontokat.
Az orosz hadsereg 9 szárnyas rakétát és 355 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradó éjjel.
A háború elhúzódása miatt fokozott nyomásgyakorlásra van szükség Moszkvával szemben – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök.
Ukrajna déli, keleti, sőt nyugati régióiból is jelentettek orosz támadásokat a helyi hatóságok pénteken.
Kentuckyban követelték a legtöbb halálos áldozatot az Egyesült Államok középnyugati részét érintő súlyos viharok, amelyekben már legkevesebb 21 ember vesztette életét.
Az orosz légitámadás Szumi, Dnyipro, Poltava, Kijev és Ivano-Frankivszk megyében okozott károkat - áll a légierő hivatalos közleményében.
Kedd estétől az orosz hadsereg összesen145 drónnal és egy Iszkander típusú ballisztikus rakétával támadott ukrajnai célpontokat.
Oroszországból indított húsz Sahíd típusú drónnal kedden több hullámban támadták Harkivot, Ukrajna második legnagyobb városát.
Oroszország dróntámadást indított Kijev ellen május 3-ról május 4-re virradó éjjel, legalább 11 ember megsérült, köztük két 14 és 17 éves gyermekek.
A viharnak halálos áldozata is volt.
Az orosz légitámadás Harkiv, Donyeck, Dnyipropetrovszk és Kijev megyékben okozott károkat - áll a légierő hivatalos közleményében.
Az orosz légitámadás Harkiv, Szumi, Cserkaszi, Donyeck és Dnyipropetrovszk megyékben okozott károkat.
Kilenc ember meghalt, további 30 pedig megsérült, amikor Oroszország szerda reggel dróncsapást mért egy munkásokat szállító buszra Marhanec városában, a Dnyipropetrovszki területen.
Az orosz légitámadás Odessza, Donyeck, Dnyipro, Harkiv és Zaporizzsja megyékben okozott károkat.
Az orosz légitámadás Donyeck, Harkiv, Kijev, Hmelnyickij, Poltava és Mikolajiv megyében okozott károkat.
A légierő parancsnokságának szerda reggeli jelentése szerint az orosz hadsereg összesen 55 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
Sahíd drónokkal támadta az orosz hadsereg Harkivot, amelynek következtében két ember meghalt, a sebesültek száma pedig harmincra emelkedett.
Négy ember meghalt, és 21-en megsebesültek az ukrajnai Dnyipro városban egy orosz dróntámadásban.
Egy 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart – közölte az Egyesült Államok Földtani Intézete (USGS).
A légierő parancsnokságának péntek reggeli jelentése szerint az orosz hadsereg összesen 163 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az éjszaka az orosz hadsereg egy ballisztikus rakétát és 86 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
Az orosz katonai vezetés hamis és alaptalan vádakat terjeszt annak érdekében, hogy meghosszabbítsa a háborút és megtévessze a világot.
A csapás következtében több lakóépület és egy iskola megrongálódott, az előzetes adatok szerint legalább 74 ember megsérült, köztük rengeteg gyermek.
Az Odesszát ért dróntámadás miatt többek között egy lakóépületben, egy bevásárlóközpontban és üzletekben is károk keletkeztek.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint szerdára virradóra az orosz hadsereg hat rakétát, valamint 145 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
Az orosz erők március 14-én este rakétatámadást hajtottak végre Krivij Rih lakónegyedének központja ellen.
Többen meghaltak, illetve megsebesültek az orosz hadsereg szerda éjjeli rakétákkal és drónokkal végrehajtott légitámadásában, az odesszai kikötőt is találat érte.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint szerdára virradó éjjel az orosz hadsereg összesen 181 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint keddre virradó éjjel az orosz hadsereg összesen 99 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.