Miközben az egész világ a közel keleti eseményekkel van elfoglalva, az orosz erők épp egy hatalmas katonai akciót hajtanak végre. Ukrajna számos régiójából érkeztek jelentések. Az ország keleti régióját robbanások rázták meg, főleg Harkivot és Odesszát érték támadások.
Oroszország február 28-ról március 1-re virradó éjszaka kiterjedt drón- és légicsapás-sorozatot indított Ukrajna több régiója ellen.
Légiriadókról érkeztek beszámolók az ország keleti és déli részéről, a támadások leginkább Odessza és Harkiv területeit érintették
– számolt be az eseményről a 24tv.
Hajnalban robbanás rázta meg Harkivot, ahol a városvezetés tájékoztatása szerint harci drón csapódott be a Saltivszkij kerületben.
Egy hivatali épület is találatot kapott a Sevcsenkivszkij városrészben, valamint károk keletkeztek egy városi park környezetében is, több épületben betörtek az ablakok. A hatóságok közlése szerint személyi sérülésről nem érkezett jelentés. A jelentések alapján az éjszaka folyamán több irányból – északról, északkeletről és délről – közelítették meg a drónok a várost.
Odessza térségében a Fekete-tenger felől érkeztek a pilóta nélküli repülőeszközök.
A városban és környékén robbanásokat hallottak, ugyanakkor a helyi katonai közigazgatás vezetőjének közlése szerint károkról és sérültekről nincs információ. A drónmozgások egy része Izmail irányába tartott, miközben több hullámban érkeztek újabb eszközök a tengeri térségből.
Nemcsak drónokat vetettek be a támadás során az oroszok, több régióban irányított légibombák (KAB) kilövéséről is érkeztek beszámolók.
A támadások érintették a Donyecyk, a Dnyipro környéki, valamint a Zaporizzsja térséget is.
Emellett fokozott orosz taktikai légierő-aktivitást jelentettek a keleti és északkeleti frontszakaszon. A frontvonal mentén – Odessza, Herszon, Donyeck és Harkiv térségében – jelentős felderítő dróntevékenységet észleltek - közölte az origo.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.