Rejtélyes jelek bombázzák a Földet
2018 és 2019 között 535 új, úgynevezett gyors rádiókitörést észlelt a kanadai CHIME teleszkóp
Baktériumokkal tisztítják a Michelangelo-szobrokat
Michelangelo megrongálódott márványszobrait speciális baktériumtörzsekkel tisztogatják, amelyek a szobrok szennyeződéseivel táplálkoznak
A szovjet holdprogram elhallgatott titkai
1969. július 20-án az amerikai Apolló-11 űrhajó leszálló egysége, a Lunar Module Eagle (LM-5) fedélzetén két asztronautával, sikeres landolást hajtott végre a Holdon
Útnak indul a világ legerősebb mágnese, hogy egy soha nem látott fúziós kísérletet végezzenek vele
A fenntartható magfúzió megnyitná az utat a korlátlan megújuló energia felé
Halhatatlan gépek lehetnek az idegenek a híres tudós szerint
Nem élőlényekként, sokkal inkább egyfajta gépekként kell gondolnunk az idegenekre - mondja Seth Shostak, a SETI-program vezető tudósa
Peking és Moszkva nemzetközi partnerekkel folytatná a Hold-kutatást
Kína és Oroszország márciusban állapodott meg egy nemzetközi Hold-kutató állomás létrehozásáról
Új hidegháború indulhat a mesterséges intelligencia fejlesztése miatt
2019-ben már több szabadalmat birtokoltak a kínai kutatóintézetek a mesterséges intelligencia területén, mint az amerikaiak
Az okoskaptárok fogják megmenteni a méheket?
A méhészet az emberiség egyik legrégebbi mestersége, de az utóbbi időben sok veszély fenyegeti
Hivatalosan is van egy ötödik óceán a Földön
Az Antarktisz körüli víztömeget most a National Geographic Society hivatalosan is óceánnak nyilvánította
A kimérák átléptek a mitológiából a való életbe
A kiméra szó használata általánosan elterjedt a különböző állatokból, illetve állatokból és emberekből összegyúrt képzeletbeli lények elnevezésére
Végzetesen visszaszorulhatnak a főemlősök Afrikában
Természetes környezetük mintegy 90 százalékát elveszíthetik Afrikában a főemlősök
Különleges űrhajót küld a Jupiterre Oroszország
Előbb a Holdat, majd a Vénuszt, végül a Jupitert is meglátogathatja az a nukleáris meghajtású űrhajó, amit Oroszországban fejlesztenek
Tudósok újraalkották az ősrobbanás után megjelent első anyagot
A tudósok a nagy hadronütköztetőben újraalkották az ősrobbanás után megjelent első anyagot
A beteg denevérek önkéntes karanténba vonulnak
A denevérek elkülönítik magukat, "otthon maradnak" a barlangjaikban, ha nem érzik jól magukat, hogy ne érintkezzenek más fajokkal
Szenzációs felfedezés: 150 évig is élhet az ember
A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az ember maximális élettartama elérheti a 150 éves kort
Szíriában azonosíthatták a világ legrégebbi háborús emlékművét
A régészek egy mintegy négyezer éves emlékművet azonosítottak a szíriai Banat-Bazi helyén, amely nagyban hasonlít az ókori egyiptomi Dzsószer fáraó lépcsős piramisára
Sokkal több és pusztítóbb földrengés és cunami lehet a jövőben
Az Új-Mexikói Egyetem kutatói szerint az alábukási zónákban a jelenleg becsültnél nagyobb lehet a cunamik és földrengések kockázata
Egyszerű orrspray lehet a jövő univerzális influenzavakcinája
Orrba permetezhető influenzavakcinát fejlesztettek ki, amely hathatós immunválaszt vált ki, és egyszerre sok törzs ellen nyújt védettséget
A sötét anyag legnagyobb és legrészletesebb térképe új rejtély elé állítja a tudósokat
Elkészült a sötét anyag legnagyobb és legrészletesebb térképe. Az eredmények meglepték a tudósokat
Európában használhatnak először kvantum-internetet
A kvantumhálózatok kiépítésére az elmúlt években dollármilliókat költöttek a világ számos országában
Itt a bizonyíték: élet lehet a Jupiter holdján
A legújabb modellek szerint 4,5 milliárd éve kezdődött és mai napig tartó vulkáni tevékenység tapasztalható a Jupiter holdja, az Europa mélyén
Nyolc chipet ültetett magába egy kijevi férfi
A kijevi Pavlo Klets már a nyolcadik chipet ültette a bőre alá
Algák segítségével adták vissza egy vak ember látását
Algákban termelődő fényérzékeny fehérjék segítségével sikerült részlegesen visszaadni egy korábban teljesen vak férfi látását
Hány éves a magyar nyelv?
A magyar nyelv keletkezése háromezer éves múltra tehető, világszerte mintegy tizenhárommillióan beszélik, amivel a Föld több mint hétezer nyelvet számláló rangsorában a 96. helyen áll
Tovább élhet, aki fiatalabbnak érzi magát

Egy német kutatás szerint hosszabb és egészségesebb életet élhet, aki fiatalabbnak érzi magát valódi életkoránál.

Edzés, amely meghosszabítja az életet

Tovább élnek akik rendszeresen végeznek súlyzós edzéseket - állítja egy korábbi kutatás.

Kétéltű ufót ábrázoló videó került nyilvánosságra Amerikában
Amerikában 2019-ben a USS Omaha által rögzített eseményen jól látszik hogy a megdöbbentő mozgékonyságú, bár elég lassú ufó a víz alá merül
Húszemeletes betonépítmény az energia jövője?
Cementalapú, tölthető akkumulátort fejlesztettek svéd kutatók, ennek segítségével a jövőben húszemeletes betonépítmények tárolhatják az energiát
DNS-vizsgálattal dőlhet el, Kolumbusz Kristóf eredete
Egy nemzetközi kutatócsoport DNS-vizsgálattal próbálja kideríteni, hogy valójában honnan származott Kolumbusz Kristóf
A pletyka ezért egészséges

Bár az emberek többsége negatív dolognak tartja, egy friss kutatás szerint igenis jót tehet nekünk.