Két nagy tanulmány vizsgálta a Covid-vakcinák lehetséges kockázatait.
Romániában egyetlen koronavírus-fertőzéssel összefüggő halálesetet sem jelentettek az utóbbi 24 órában
Júniusban térhet vissza az élet a megszokott kerékvágásba Sanghajban a kínai metropolisz vezetése szerint, miután annak 16 kerületéből 15-ben sikerült megfékezni a koronavírus terjedését
Észak-Korea újabb 15 halálesetet és több százezer további lázas beteg esetét erősítette meg
Olaszország repülőterein és az országból induló légi jártakon megmarad a maszkviselési kötelezettség egészen június 15-ig
Franciaországban május 16-től a közösségi járműveken sem kötelező maszkot viselni - jelentette be szerdán Olivier Véran egészségügyi miniszter
Kína kitart a koronavírus terjedésének teljes felszámolását célzó, szigorú járványügyi intézkedések alkalmazása mellett
Egy volt kocsmáros több ezer fontot küldött a szíriai Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezetnek
Áprilisban a sanghaji kormány karantént rendelt el a 26 millió fős városban, hogy megakadályozzák a koronavírus-járvány terjedését
Lengyelországban május 16-tól megszűnik a koronavírus-járvány elleni egészségügyi intézkedések gyors foganatosítása érdekében meghirdetett járványhelyzet
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a koronavírus-járvány halálos áldozatainak tényleges száma megközelíti a 15 milliót
Megfertőződött koronavírussal Antony Blinken amerikai külügyminiszter
Szerbiában keddtől megszűnt minden olyan intézkedés, amely az országba történő belépésre vonatkozik a koronavírussal összefüggésben
Több mint fél éve először nem regisztráltak halálesetet Németországban az új típusú koronavírus (Sars-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) kapcsolatban a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint
Pekingben tovább folytatódik a lakosság koronavírus-tesztelése, miután a város lakóinak zömét a múlt héten három körben tesztelték
Sanghaj után Pekinget is lezárhatják a megemelkedett fertőzöttszám miatt
A koronavírus a megjelenése óta folyamatosan gyengül és egyre enyhébb megbetegedést okoz, ezért az a valószínű, hogy előbb-utóbb az influenzához hasonló időszakos vírussá válhat
Az elmúlt három nap során folyamatosan csökkent az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek napi száma Sanghajban, ahol fokozatosan oldják fel a hetek óta tartó vesztegzárat
Elnézést kért kedden Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus-járvány megfékezésére saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértéséért
A világon 502 889 220 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 193 333
Jótékonysági koncertet ad Boros Misi, Junior Prima és a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete díjas zongoraművész, a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató korábbi győztese
Az Egyesült Királyságban egy új koronavírus-variánst azonosítottak, viszont a szakértők állítása alapján egyelőre még nem kell tőle tartani
Csehországban április 14-i hatállyal feloldják a koronavírus járványa nyomán kötelezővé tett, FFP2-es maszkviselésre vonatkozó szabályokat a buszokon és vonatokon
Hatszázezer ötven év feletti személyt azonosított az olasz egészségügyi tárca, aki indoklás nélkül halasztotta el az oltás felvételét
A világon 496 318 248 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 170 596
Félévszázados rekordot döntött a születések száma Svájcban, ami a statisztikai hivatal szerint közvetetten összefügghet a pandémiás lezárásokkal
Katonai orvosokat és egészségügyi dolgozókat küldött Sanghajba a kínai hadsereg a város mintegy 25 milliós lakosságának koronavírus-tesztelésére
Véget ért a 2020 januárjában bevezetett egészségügyi veszélyhelyzet Olaszországban, amelynek megszűnésével már nem kötelező az oltottsági igazolás a tömegközlekedési eszközökön
A koronavírus nem tűnt el sehova, Ukrajnában továbbra is regisztrálnak újabb megbetegedéseket
Meglehet, hogy az alaptörvény ellen szegülő bűnözők a járvány után új témát keresnek majd, hogy tovább rombolják az állam tekintélyét
Ukrajnában a Minisztertanács eltörölte a karantén zónákat és az oltatlanok is vállalhatnak munkát