Két nagy tanulmány vizsgálta a Covid-vakcinák lehetséges kockázatait.
A Közegészségügyi Központ november 29-i adatai szerint Ukrajnában 3 427 827 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig
Az ukrán fővárosban négyhónapos kisfiú halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe - közölte Vitalij Klicsko
Dél-Afrikában felbukkant a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett mutációja
Kanadában két, Svájcban pedig egy embernél mutatták ki a koronavírus új, enyhe tüneteket okozó vírusmutációját, az omikront
Eddig 6 120 959 embert oltottak be, közülük 5 839 078-an a második, 2 477 399-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Számos európai országban felfedezték már az új koronavírus-törzset, de Ukrajnában még nem – mondta Ljasko
A dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést a koronavírus minap azonosított új, omikron nevű változata
A világon 261 495 713 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 199 585
Ukrajnában csaknem háromezer a felfüggesztett pedagógusok száma
Németországban is felbukkant az omikron variáns, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult változatát két ember szervezetében mutatták ki - jelentették be szombaton Münchenben.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot - mondta a német BioNTech szóvivője pénteken.
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormány a térségből érkező utazókra vonatkozó korlátozásokra készül.
Ukrajnában a koronavírus-járvány kitörése óta több mint 150 ezer gyermek kapta el a vírust, és több mint ötvenen haltak bele a betegség szövődményeibe
Izrael csütörtökön azonnali hatállyal utazási korlátozásokat rendelt el több afrikai országgal szemben óvintézkedésként a koronavírus egy újabb vírusvariánsa miatt
Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet, és december 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina
Eddig 6 087 474 embert oltottak be, közülük 5 823 818-an a második, 2 269 551-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
A december elsejével ismét hatályba lépő egészségügyi veszélyhelyzet miatt a légi úton érkező minden utas csakis negatív koronavírusteszt birtokában utazhat be
A Dél-afrikai Köztársaságban a koronavírus új variánsát fedezték fel, amely a B.1.1.529 nevet kapta
A Badalói Családorvosi Rendelő várja azok jelentkezését, akik külföldön, vagy a határ-részen kapták meg az oltásokat, hogy arról ukrán-angol nyelvű igazolást adhassanak ki
A világon 260 053 728 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 181 949
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány - jelentette be Andrej Babis
Szlovákiában egy Ausztriához hasonló, kéthetes lezárás lépett életbe éjféltől
Az ukrán kormány határozatot hozott, amelyben engedélyezte a koronavírus-fertőzés kezelésére a jelenleg legígéretesebbnek tartott gyógyszer beszerzését
Az oltás nélküliek már negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket
Eddig 6 072 192 embert oltottak be, közülük 5 816 050-en a második, 2 153 117-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták
Az orosz orvosok felajánlották az oltáselleneseknek, hogy személyesen keressék fel az intenzív osztályokat, ahol új koronavírusos betegeket ápolnak
A világon 259 465 036 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 174 655
A szakszerűtlen ellenőrzésért kiszabható bírság 34-től 170 ezer hrivnyáig terjed
Az új módosításoknak megfelelően a karantén sárga zónájában a munkavégzéshez egy adag oltásra, vagy negatív PCR-tesztre lesz szükség