Az ukrán fővárosban, Kijevben is jegyeztek már fel a koronavírus omikron variánsával megfertőződött betegeket.
Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában hétfőn.
Jövő keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak.
Romániában is jelen van a koronavírus új, Afrika déli részén felfedezett omikron elnevezésű változata.
Németországban is felbukkant az omikron variáns, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult változatát két ember szervezetében mutatták ki - jelentették be szombaton Münchenben.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot - mondta a német BioNTech szóvivője pénteken.
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormány a térségből érkező utazókra vonatkozó korlátozásokra készül.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szerint Ukrajnában a koronavírus-helyzet még hetekig romlani fog. Előrejelzése szerint akár 25 ezer új koronavírussal fertőzött beteg is lehet naponta.
Izraelben már minden második ember megkapta a vakcina első dózisát, illetve a lakosság harmada már a teljes védettséget szerzett a koronavírus ellen. A kormány mégis korlátozásokat vezetett be a hétvégére.
Aki nem kapja meg a védőoltást, az nagy eséllyel elkapja a koronavírust - mondta az M1 aktuális csatornának Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa.
Olaszország egyre több térségét és városát zárják le ismét az új koronavírus-variánsok erőteljes terjedése miatt, ami újból nagy nyomásként nehezedik a kórházakra. Eközben a halottak száma túllépte a 97 ezret az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint.
Ukrajnában továbbra is stagnál a koronavírus terjedésének üteme, az előző két naphoz hasonlóan szombatra is több mint hatezer új beteget jegyeztek fel, megint sokan kerültek kórházba, a járvány kezdete óta elhunytak száma pedig meghaladta a 25 ezret.
Lengyelországban újból felgyorsul a koronavírus-járvány terjedése, az adatok azt mutatják, hogy harmadik hullámról lehet beszélni - mondta pénteki sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
Franciaországban és Japánban is megjelent a koronavírus Nagy-Britanniában azonosított mutációja.
Megjelent Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Nagy-Britanniában azonosított mutációja - közölték csütörtökön illetékesek.