Az Egyesült Államok teljes lakosságának több mint fele megkapta a koronavírus elleni oltásnak legalább az egyik adagját - derült ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) pénteken közzétett adataiból.
A CDC legfrissebb jelentése szerint az amerikai lakosság 50,1 százaléka kapott legalább egy Covid-19 elleni oltást, és 40,2 százaléka a védettséghez szükséges összes vakcinát megkapta, közölte az MTI. Az Egyesült Államokban a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett, valamint a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat által forgalomba hozott oltások második adagjának beadása, illetve a Johnson and Johnson amerikai cég egydózisú vakcinájának beadása után két héttel tekintik az embereket "teljesen beoltottnak."
Egy héten belül már a második mérföldkőhöz érkezett ezzel az Egyesült Államok, ugyanis kedden a Fehér Ház arról számolt be, hogy az országban élő felnőttek 50 százaléka megkapta a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltást. Joe Biden elnök május elején jelentette be legújabb, a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos célját, amely szerint július 4-éig 160 millió felnőtt amerikai a koronavírus elleni védettséghez szükséges minden oltását megkapja.
Biden akkor azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok nemzeti ünnepéig, a július 4-i függetlenség napjáig a felnőtt lakosság 70 százalékának legalább egy adag vakcinát beadnak. "Természetesen az amerikaiak július 4-e után is kaphatnak oltást, de senki ne várjon! Próbáljuk meg elérni ezt a 70 százalékos határt e nap előtt, legalább egy oltással!" - mondta az elnök. "Két hónap múlva ünnepeljük nemzetünk függetlenségét, és egyben függetlenségünket a vírustól is!" - tette hozzá.
Szakemberek szerint a mostani adatokból arra lehet következtetni, hogy egyre több fiatal is felveszi az oltást Amerikában. Az Egyesült Államokban a 12 éves vagy annál idősebb gyermekeket is oltják már a Pfizer-BioNTech vakcinájával. Kedden a Moderna is bejelentette, hogy oltása hatékonynak és biztonságosnak bizonyult a 12 és 17 év közötti fiatalok körében, és elindítják az engedélyeztetési folyamatot.
Ugyanakkor egy csütörtöki felmérés szerint figyelmeztető jelek jelentek meg az országban azzal kapcsolatban, hogy egyre több az úgynevezett "tétovázó" állampolgár, aki még nem döntötte el, hogy beoltatja-e magát. Az adatok szerint a múlt hónaphoz képest májusban öt százalékkal csökkent az Egyesült Államokban azok száma, akik minél hamarabb szeretnék megkapni a Covid-19 elleni vakcinát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.