A koronavírus elleni negyedik oltás beadásának gyorsítását szorgalmazta az olasz egészségügyi tárca szombaton, miután az omikron variánsok terjedésével megugrott a betegek és a kórházban kezeltek száma.
Az egészségügyi minisztérium hétfőre ígérte a bejelentést, amely a második emlékeztető oltás beadásának bővítésére vonatkozik. Jelenleg a negyedik adag vakcinát kizárólag a nyolcvan év felettiek igényelhetik - közölte az MTI. Az emlékeztető oltást eddig egyötödük adatta be. A tárca tervei szerint az oltást minél előbb engedélyezik a hatvan év felettieknek is.
Az IlSole24Ore gazdasági napilap megjegyezte, hogy a nyári forróságban, a vakáció kellős közepén nem lesz könnyű feladat újraindítani az oltási kampányt, amely lényegében márciusban leállt.
A koronavírus-járvány miatt 2020 januárjában meghirdetett egészségügyi vészhelyzet idén március 31-én véget ért,
az oltási kampányért felelős járványbiztos pozícióját megszüntették. Az oltottsági kötelezettség december 31-ig csak az egészségügyi dolgozókra vonatkozik.
Roberto Speranza egészségügyi miniszter a negyedik oltás felgyorsítását szorgalmazta a hatvan év alatti korosztály számára is, de ez ősz előtt nem indulhat el – tette hozzá.
Az utóbbi huszonnégy óra alatt – valamivel kevesebb mint négyszázezer teszteléssel – több mint 98 ezer új beteget szűrtek ki. Múlt szombathoz képest a regisztrált új betegek száma 15,8 százalékkal emelkedett.
Egy nap alatt 93 beteg halt meg a fertőzésben vagy annak szövődményeiben,
ami az utóbbi egy hétben a legmagasabb adatnak számít. Egy héttel korábbhoz képest a halottak száma majdnem 48 százalékkal emelkedett. Kórházban majdnem kilencezer beteget kezelnek, intenzív osztályon 344-et. Az aktív betegek hivatalos száma túllépte az 1,2 milliót.
2020 februárja óta 19,3 millió olasz kapta el a betegséget, a halottak száma szombaton meghaladta a 169 ezret. Pontosan egy éve, 2021. július 9-én egy nap alatt 1390 új beteget szűrtek – kevesebb mint kétszázezer teszteléssel –, és 25 beteg halt meg. Kórházban 1167 beteg volt, 169-en az intenzív osztályon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.